Egyik kedves ismerősöm író..
Az egyik kedvencemet szeretném most,
mindennap, részletekben feltűntetni..
Mondhatni szerzői jog védi, tehát nem helyes amit teszek..
De bízom bennetek kedvees olvasóók, nem publikáljátok tovább.(:
Fény.˘˘
Ez a nap sem kezdődött borzalmasabban, mint a többi és Rola úgy hitte, hasonlóképpen fog véget érni. A nap már kora délelőtt égetően tűzött, így Rola elsötétítette a szobákat, hogy börtönbe zárja a hajnalból megmaradt kellemes, hűs levegőt. A konyhában elkészítette az ebédet, közben sűrűn pislogott kifelé az ablakon, hogy ne veszítse szem elől ötéves kislányát, aki a ház előtt játszadozott a kutyával.
- Mikor lesz kész az ebéd, mami? - toppant be váratlanul a fia.
- Nemsokára - felelte Rola hátra sem pillantva.
- Apu mikor ér haza? - érkezett az újabb kérdés.
- Nem tudom, Szami. Ma … - Rola rémülten elharapta a mondat végét és nem akart hinni a szemének.
A család kedvence, a mindig türelmes és szelíd kutyus most támadóállásba helyezkedett és vészjóslóan vicsorogni kezdett a kis Lianára. A kislány nem sejtette, hogy ez már rég nem a játék része.
- Gyere, fogj meg! - nevetett a kutyára és fürgén felszaladt a ház tetőterébe vezető lépcsőfel- járón.
A kutya utánairamodott.
- Li! - sikoltott Rola és a következő pillanatban kirántotta a bejárati ajtót.
Hogy a kutya tényleg bántani akarta-e a kislányt, nem tudhatták meg, ugyanis az események másfajta félelmetes fordulatot vettek.
Rola egyenesen belerohant az éppen akkor érkező férje karjaiba.
- Dren, nézd!
A fiatal férfi bambán a felesége által jelzett irányba fordult.
A kis Liana a lépcsőfeljáró tetején ácsorgott, a kutya pedig mellette állt és félőrülten ugatott.
Az, hogy Dren mit látott e helyett, Rola és Szami előtt egyaránt titok maradt. A férfi dühödten felordított és rohanni kezdett kettesével szedve a lépcsőfokokat.
A kis Liana a döbbenettől mozdulni sem tudott. A kutya a férfi karja után kapott, de Dren a könyökével félresodorta.
- Li, gyere gyorsan! - megmarkolta a kislány karját és elrántotta őt az állat mellől.
Liana elvesztette az egyensúlyát és felbukott, de sikerült megkapaszkodnia az apja lábában.
Dren eszeveszetten püfölni kezdte a kutyát.
- Te rohadék, meg akartad ölni a kislányom! Kikészítelek, te szemét, megöllek! - vicsorgott és két ököllel püfölte a kutya fejét és az oldalát.
- Apu, nee - sírta el magát Liana.
A kutya fájdalmasan vonyított, ám ki tudja miért, nem védekezett a férfi ütéseivel szemben.
- Apu, ne bántsd őt! - könyörgött Liana egyre keservesebben zokogva.
Rola és a tízéves Szami dermedten figyelték lentről a jelenetet.
Dren hirtelen megingott és elzuhant a lábába csimpaszkodó Lianával együtt. Neki sikerült az egyik kezével megkapaszkodnia a korlátban, de a kislány lebukfencezett a mélybe.
Tehetetlenek voltak. Az egész villanásnyi másodpercek alatt játszódott le és nekik végig kellett nézniük.
Amikor Rola odaért, Liana két kicsi kezével a fejét fogva, mozdulatlanul feküdt a lépcsőfeljáró tövében.
- Li - Rola térdre rogyott és felnyalábolta a kicsit. Nem vérzett sehol, látszólag teljesen sértetlen volt, de mégsem mozdult.
- Li, kicsikém, mondj valamit! - óvatosan az ölébe emelte a kislányt és gyengéden ringatni kezdte - Semmi baj, Li, most már minden jó lesz.
- Nem. Ez nem lehet - suttogta kétségbeesetten Dren és négykézláb, bukdácsolva lekecmergett a lépcsőkön.
Rola nem várta meg, amíg leér. Felállt és a kislánya élettelen testét magához szorítva besietett a házba.
Szami képtelen volt eldönteni, mit tegyen: az anyja után rohanjon, vagy a lépcsőfeljáró előtt kuporgó apjához ugorjon.
Látta, hogy a férfi a sárgán izzó Napkorong felé emeli a fejét. Ő is a vibráló fénybe temette az arcát és csak ennyit kérdezett:
- Hol vagytok mindig? Miért nem segítetek már?
°°°°
