Van egy mondás.
"Amelyik kutya ugat, az nem harap."
Úgy hiszem velem együtt igazán sokan használják,
ha valamiféle negatív ténnyel fenyegetőzik, illetve feltételt szab.
De ha ésszerűen végiggondoljuk,
a kutya először igen is ugat, aztán vicsorít és harap.
Persze ez csupa hasonlat, de reális tekintetben igaz.
Én bele esetem ebbe a csapdába.
Hittem a mondásnak, pedig nem kellett volna..
Hogy miért?!
Mert majdnem egy ember életébe került.
Egy fantáziadús ismerősöm,
minden találkozásunkkor az öngyilkosságáról beszélt,
hogy fog meghalni, mikor s miért..
egyszer msnen épp meg akart halni,
ezért ecsetelte hogy már jön a fény,
és hogy vérrel felírja a falra hogy hiányozni fognak a szerettei..
Őszintén szólva, röhögőgörcsbe törtem ki.
Mivel ha annyira haldoklik, mert felvágta az ütőerét,
hogy is tudna írni a számítógépen?!
Utána hetekig az volt a program,
hogy az egyik barátnőmmel,
aki szintén ott volt azon az ominózus
msnenes beszélgetésnél,
eljátszottuk a drámai halálát..
Az én részem volt az,
hogy.. jaaj már látom a fényt..
jah már mindjárt magával ragad..
aztán ő is eljátszotta a folytatást,
és utána sírásig nevettük a fejünket..
Aztán egy nap..
jön a hír, hogy a kedves ismerősünk öngyilkos lett,
épp kórházba van..
Azt hiszem, ott lefagyott az arcomról a mosoly,
nem hibáztatom magam,
de talán ha kicsit jobban odafigyelek rá,
akkor beszélhettem volna vele,
és nem lett volna ez..
természetesen nem ezek között a körülmények között tette meg,
de mégis megtette..
Igaz hogy nem halt bele, de mégis..
Ezért azóta, úgy hiszem másabb ember lettem,
figyelek az emberekre és igen is,
jobb félni mint megijedni,
mert igen is mindenki szavára adni kell,
mert bármi megtörténhet és nem tudhatjuk mikor kinél hol szakad el a cérna_
