Pár nappal ezelőtt..
kint áltam az utcán a hidegben,
éppen az élet nagy dolgain gondolkoztam..
amikor arra lettem figyelmes,
hogy egy hölgy kicsit a kelleténél hangosabban beszél a fiával..
"Akkor is mond a Lucának hogy jöjjön, mert ma nálunk lesz..!"
Körülbelül ennyi volt az amennyit hallottam az egészből,
mivel nem ismertem őket, nem igazán akartam az üggyel foglalkozni..
Majd kijön a kislány, egy férfival az oldalán..
Keservesen mondja, hogy "de én apával szeretnék lenni.."
A hölgy erre még ingerültebben közli,
hogy őt ez nem érdekli, mert az anyuka azt mondta, most ő viszi haza..
Erre a kislány felhívja az anyukáját..
Nem hallottam mit beszél..
csak úgy patagzott a könnye..
A dolog világos, a kislány a hölggyel elmegy,
az apuka pedig külön hazamegy..
....
Egyik pillanatról megjelenik az anyuka,
elkezd üvölteni,
az amúgy is szinte suttogva beszélő kislánnyal..
"Kurvára elegem van a hisztidből,
nem érdekel akkor is el fogsz menni,
nincs vita ne bömbölj,
akkor majd alszol a "hölggyel"
nem kell a Borival.( a hölgy lánya..)
mert múltkor is ez volt a bajod nem?!
Hogy a Bori nem hagyott aludni, és te fáradt voltál a suliba..
Ha annyira hisztizhetnéked van akkor éjjel elmegyek érted..
de kurvára remélem hogy ebből nem lesz rendszer,
és most fogod magad és húzol le Kópházára.."
Majd becsapta maga mögött az ajtót és elment..
Az apuka számtalanszor próbálta félbe szakítani,
de lehetetlen volt..
Közben elővett a farzsebéből egy zsebkendőt,
s a kislánynak letörölte a könnyeit..
Majd az anyuka után rohant,
pár pillanatig láttam őket..
Majd kirohan az apuka..
Körül se néz, csak rohan előre,
a kislány pedig csak nézi az eseményeket..
Majd az apukája után fut,
"Apa, én szeretlek!"
erre az apuka megöleli úgy,
hogy rá se néz,
csak annyit mond:
Tudom!
A kislány pedig ott áll,
egyedül.. és csak sír.
Majd jön a hölgy,
hogy gyere Luca megyünk, ma lasagne lesz a vacsi.
De a kislány nem ment..
megvárta amíg az apukája elfordul és el nem megy..
én is figyeltem végig..
nem fordult meg.
Pedig erről a gyereke nem tehetett..
mégsem nézett vissza rá,
nem tette.. pedig az a kislány,
csak egy mosolyt várt,
egy jelt, hogy ő is szereti..
Majd nagy nehezen elindult,
s a türelmetlenül váró,
már a kocsiból dudáló hölgy autójába beszállt..
közben végig a könnyeit húlva,
várt, várta hogy valaki jöjjön érte..
De azt hiszem csak hiába.
Utána én is elindultam haza,
hiába jött mellettem valaki,
nem tudtam beszélni..
Mert lehet hogy ez egy mindennapos dolog,
de lehet most fordult elő először.
Akkor is, abban a helyzetben
akivel legkevésbé foglalkoztak
az a kislány volt.
Mert itt semmi nem róla szólt,
itt az anyuka és az apuka harca egymással.
Mégis a kislány itta meg mindennek a levét..
Ami szintúgy nem érdekelte őket..
Csakis önző módon az,
hogy a saját maguk igaza legyen..
Holott egy kislányról volt szó,
mégis mintha egy tárgyért menne a harc.
Pedig ha csak egyszer ránéztek volna,
ha csak egyszer belegondoltak volna a helyzetébe..
Mert bennem az az arc,
az a tekintet.. örökké élni fog.
Tudod Luca,
én tiszta szívből remélem,
hogy ha majd egy kicsit idősebb leszel,
megerősödsz és kiállsz magadért,
leszel olyan erős, amilyennek lenned kell!
Különben az egész életed tönkre megy..
