2012. augusztus 30., csütörtök


3..2..1..és vége.



Körülbelül ennyi idő elég ahhoz,
hogy millió egy kis darabkára törj..
Mert tudod, hogy valami nincs rendben..
Valamit érzel, de csak nyelsz..
Elhessegeted a gondolatot is,
hisz jól vagy..
Aztán egyszer elkap az érzés..
és megszűnik a világ.
Azt hiszem, ez az a pillanat,
amit úgy is mondhatunk hogy.: " feladjuk "
feladni sok mindent lehet,
sok féle képpen..
Feladás lehet az,
ha elengedjük egy vágyunk, álmunk..
Feladás lehet,
ha félbehagyunk valamit, amit elkezdtünk..
Feladás lehet,
ha egyszerűen nem küzdünk tovább..
éés végül feladás lehet,
egy egyszerű befejezés is..
Világ életemben úgy akartam látni a dolgokat,
hogy köszönöm szépen, én jól vagyok!
Mert nálam 45165048 rosszabb sorsú emberek élnek..
Az én apró kis gondjaim egyenesen semmik..
semmik ahhoz, hogy egyáltalán leragadjunk rajtuk..
..de a kis dolgok, olykor hatalmat és rangot kapnak..
De hát mint tudjuk, ahol egyszer valami véget ér..
..ott valami új kezdődik el.
Tudod hit, bárki kérdezte, hogy vallásos vagyok-e,
vagy hiszek Istenben, azt mondtam, hogy én a hitben hiszek!
A miértre pedig az a válasz:
mert, a hit már fél siker, ha hiszel valamiben,
akkor az tényleg valóra válhat..
de hát köszi, most már belőled is elegem van.:)
Fogalmam sincs, mit akarsz tőlem,
mi a célod velem..
De tudod, én akarok hinni,
akarok remélni és akarom látni a jövőt, a lehetőséget..
akarok..csak most azt hiszem, meguntam.

Ui: ha ránézek erre a képre, úgy érzem, tényleg boldog vagyok.

2012. augusztus 29., szerda

Gyöngyi néni.*-*



Gyöngyi néni.*-*


Ha magára gondolok, egyetlen egy szó jut eszembe:
KÖSZÖNÖM.
Annyi mindenért hálás lehetek Önnek..
Bármikor mentem át magukhoz,
olyan volt mintha hazamennék.:D
A Robcsi, aki mostanra már alig köszön..
hát mintha a bátyám lett volna!:)
Annyit rosszalkodtunk meg játszottunk,
hihetetlen.:DD
Kapásból annyi név...
Eszti, Dani, Dávid, Bálint, Joci, Tibi, Márk, Brigi..:D
Akik mind-mind emlékezetessé tették a gyerekkorom.:D
Mindig magánál voltam, mindig, ha otthon voltam.:D
azt hiszem, a boldog gyerekkorom 90%ban magának köszönhetem,
emlékszem, mindig a haját csináltam, amilyen hosszú volt..:D
A kutyákat is annyira szerettem.*-*
Rambo, Churchill, Saza, Szpájki..egyiktől sem féltem..
bár ha akkor tudtam volna, hogy a Koko kidobó,
és a discoba velük véd.:O hát...xD :D
Emlékszem mikor mentünk a hegyekbe gombázni.:OO
Meg ugye a kutyasétáltatások..:D
Vagy az a bicikli amin a Robcsi mindig vitt..:D
A Bea plüssei amiket mindig elloptunk..:D
A fincsi sütik..a sok sok mesélés..:D
Nem volt olyan, hogy unatkoztam volna..
Talán azért is imádtam annyira ott lenni..
Mindig volt ott valaki.. persze a Robcsin meg rajtam kivül..:D
Mint egy játszótér! :D
A Jancsi bácsi is, soha nem engedett le minket a pincébe..
de mi teljesen ismertük azt is.x"DDD
Szegény.. hányszor játszottuk el,
hogy én elkezdtem sírni valamiért a hátsó kertbe,
amíg a Robcsi kilopott onnan valamit...:D
ááá..:D holnaputánig mesélhetnék..
De tényleg azt hiszem, egy szó az ami mindent elmondd,
a Köszönöm.. és a hála..
és most, hogy tudom, hogy ennyire beteg..
Soha nem felejtem el azt a pillanatot..
Ott állunk a házuk előtt..
anya panaszkodik a válla miatt..
amikor kimondja: "leukémiás vagyok.."
fel se fogom mikor jön a folytatás:
"daganat van a májamon, a vesémben ciszta, 
tele van rákkal a petefészkem, a méhem,
és az összes csigolyámon is az van.."
és tudja mi a szörnyű.:O
csak annyit tudtam kinyögni hogy..
akkor hol nincs..?!:O
Fel se fogtam, hogy mit mond...
csak hallgattam.. és nem hittem a fülemnek..
Aztán jött az esélyekkel..12%
Ami elsőre semmi.:O
Aztán arra gondoltam, hogy maga nem hallgat meg..
Annyiszor volt már nagyon beteg,
annyi agyvérzés agyi infarktus után..
nem!
Maga nem!
És azóta nem találkoztunk..
mert hallottuk, hogy már annyira beteg,
hogy nem tudja leszedni a zöldséget se..
pedig aztán a maga kertje tényleg gyönyörű volt..
illetve, hogy úgy volt, hogy megműtik..
de aztán, már azt sem..
magyarul feladták.. feladták maga helyett is..
és tudja én képtelen vagyok arra hogy meglátogassam..
Egyszerűen képtelen!
Mert nem akarom így látni..
nem tudom magát így látni..
nem akarom, hogy azt lássa rajtam ahogy Önre nézek..
azzal a fájdalmas, lenéző tekintettel,
ahogy rám sem akarom hogy nézzen senki..
Tényleg nagyon szeretem,
hisz a anya és a mama helyett is,
olykor az egyetlen szülőm volt..
de nem.. egyszerűen nem megy.
Hinni akarok magában,
hinni akarok a gyógyulásban,
megígérte hogy ott lesz az esküvőmön emlékszik?!
Nem adhatja fel!!
Annyi mindenkivel tett jót..
nem ezt érdemli!!!
Meg kell gyógyulnia!!!!
Minden nap gondolok Önre..
.. mert hiányzik.♥


augusztus 14 nekem:
2 év-24 hónap-731nap..
Sopron.



Marcali:
E szó: otthon, úgy hangzik, mint egy szép költemény, vagy mint az esküvői harangszó, de hangja ennél is lágyabb, kedvesebb és szívhez szólóbb. Legyen az nádfödeles kunyhó vagy pompás palota, egyre megy - a szülői ház, ha még oly igénytelen is, mindig szülői ház marad, mert a föld kerekségén semmiféle hely sem hasonlítható hozzá..♥

Ui.: köszönöm neked Kedves 447_:) hogy maradtál...mert azt hiszem most már tényleg megtanulhatom, hogy a mi barátságunk nem köthető se helyhez, se időhöz, se emberekhez..csak is kizárólag egymáshoz.:))

Ez az idő.



Tudod anya, olyan érdekes..
évekig hitted azt,
20 évig, hogy megtaláltad életed szerelmét,
hogy ő volt a nagy Őd.
Aztán egy nap, bevillant a kép,
hogy tévedtél..
hogy volt egy ember, akit nála is jobban szerettél..
de egyszerűen, annyira fájt az elvesztése,
hogy még a létezéséről is elfeledkeztél..
aztán eszedbe jutott, minden!
Az, hogy ő tényleg bármit megtett érted,
hogy mennyire szeretted és mennyire fontos volt..
Az a magas, jóképű, szőke, kékszemű "náci" :D
Akivel még egy nyelven se beszéltél..
és aki képes volt arra, 
hogy miután búcsúzkodás után te felszálltál a vonatra,
ő rögtön felszállt a következőre,
csak hogy utánnad menjen a reptérre egy utolsó csókért..
aki egész télen szenet lapátolt, 
hogy legyen pénze hozzád repülni..
aki megszökött a katonaságból miattad,
aki bár 19 éves volt, teljes mértékben tisztelt,
téged, egy 13 éves lányt,
aki képes volt órákig hallgatni a fecsegésed,
úgy hogy semmit nem értett belőle,
de nem is volt lényeg, mert egyszerűen annyira szeretett...
és aki megmondta hogy ő mindig várni fog rád,
csak adj neki esélyt...
akit te akkor is eldobtál..
mondván " ha nem lehet mindig velem, ne legyen semmikor se.."
..és ő aki most, egy kövér, ronda, öreg német bácsi.
Mert ez jut róla eszembe.. és te azt merted mondani,
hogy most, hogy 20 év után láttál róla képet,
egy trauma volt?!
.. mondtam hogy készülj fel rá, hogy nem álmaid hercege lesz...
de igen, megöregedett.. és eltelt 20 év..
Semmit nem tudsz róla.. semmit..
és az a legszörnyűbb, hogy megláttad, 
és már nem is igazán akarsz...
Holott, te rontottad el, te engedted el..
te öled meg a saját tündérmesédet...
Azt hiszem, ezért te vagy a hibás.
Mert ő nem azaz Andreas, aki akkor volt..
..de inkább éljen úgy az álmaidban, mint így.
Mert hiszem azt, hogy a múltat nem kell bolygatni..
ha egyszer valami véget ért..
akkor azt el kell fogadni..
és nem bánhatod meg 20 év múlva!!
Tudom hogy még mindig szereted,
szeretni is fogod..
De a tetteinknek következménye van..
azt hiszem, nektek kimaradt pár fejezet..
amit soha nem fogtok már tudni helyrehozni..
inkább élj az emlékekben, 
mint hogy a jelen megváltoztassa a múlt képeit..

ma ez egy tanulság volt tőled anya..tényleg köszönöm.

2012. augusztus 28., kedd


Kedves 447_:)

Bár már jó ideje nem írtam ide,
illetve mindent össze vissza állítgattam,
mégis úgy éreztem, hogy muszáj írnom,
hogy így, miután már elmentél,
elmeséljem, hogy éltem meg ezeket a napokat veled.:)
Tényleg nagyon izgultam és alig vártam már,
hogy ideérj.*-* és most még meg is ismertelek.:$
Nem hiszem, hogy időrendi sorrendben fogok tudni írni,
de próbálkozom.:$$
A sál ami így elsőre eszembe jut.:)
Hogy őszinte legyek, féltem, hogy nem fog tetszeni,
meg hát na, mégis a boltokban csak jobbat lehet venni,
de arra gondoltam, hogy én ezt szívből csináltam,
és nem azért hogy hordanod keljen, 
szóval remélem azért kicsit örültél neki.:$
Aztán a fényképeim.:O
Hát ezen csak nevetni tudok.xD
Arra gondoltam, mikor a szexi virágos képeimet néztük,
amiből egyet elcsórtál.:OOOO
hogy hála isten ez a múlt *-* 
és ennél gázabbat már nem láthatsz rólam:D
Aztán a videók.xDDD
Nem tudom te hogy vélekedsz erről,
de nekem tényleg nagy dolog volt, 
hogy megmutattam őket, mert fúú,
azért ott is volt égés bőven.:D
Majd amikor mentünk a kilátóhoz,
a gyönyörű kis család.:O
Hát kajak azt hittem, hogy valami génkezelt,
mutánsokkal teli buszra szálltunk fel véletlen,
amikor a feltűnt hogy még van egy csaj aki szőrös.:O
Hát mondom maximum mi is eltorzolunk.xDDDD
szóval azért nevettem annyira.:$ XD
Aztán a kilátó.. 
azt hiszem a levélbe is írtam,
hogy néha úgy beszartam hogy eltévedtünk
és hogy nem fogunk odatalálni,
hogy azt nem tudod elképzelni.:O
De végül meglett.*-*

Büszke vagyok magunkra.:D
A visszafelé vezető útnál,
pedig nem benned nem bíztam,
hanem kb bepánikoltam.:O
Mert félek a kutyáktól.:OOOO
De ezt tényleg sajnálom..(:
Aztán nagyon tetszettek az esti sétálások.:D
Legalább már tudjuk, hogy kurvák vagyunk.;D
A hülye picsa..-.-"
Nem is hittem volna, hogy ennyi részeg van az utcán.:O 
A mekit majdnem kifelejtettem,
hát szerintem brutálisan rossz volt a kaja.:O
De nagyon birtam, hogy te mindenre azt mondtad hogy jó.:O :$
Jancsiként " csikágó" classicot, nem fogok többet enni,
de legalább a nevét nem felejtem el.xD
Aztán az aludttejes prósza csinálás.:D
Ami nekem tényleg nagyon ízlett.:$
Bár nem úgy csináltuk ahogy kellett volna,
de hát most na, még jól se laktam vele.:O :$ xD
Viszont az hogy Á-t csináltál a lekvárból,
nagyon megmosolyogtatott, mert tudod, 
az ilyen dolgok a legértékesebbek,
legalábbis a szívemnek sokat jelentett.:)
Már maga az is, hogy kitaláltad.:$ :)

(amúgy, most épp levadásztam egy kis tetű legyet,
a tőled tanult technikával.*-* szal köszi.:* )
Majd a csajos nap.:DD illetve a pillanatok.:D
Nekem kajak tetszett a kék sminked is,
az is tök jól állt.:$ ( itt pózolsz.:O xD :D )

Nekem marhára tetszett az enyém,
ha hiszed ha nem, és tényleg van benned valami tehetség,
mert ha annyira szar lett volna, lemostam volna.:$
De tetszett, meg egyedi volt.*-*
a körmöm meg egyenesen imádtam.:$$
Bár annyi réteg van rajta mint a szar de na.xD
Remélem neked is tetszett a második smink egy picit..:$ :)
Hogy őszinte legyek, soha nem voltam az az ember,
aki meg akart volna téged változtatni,
vagy rábeszélni arra, hogy pl sminkeld magad,
vegyél fel szoknyát vagy bontsd ki a hajad,
de tetszett, hogy szerintem te is élvezted ezt az egészet:$ :D
Majd a másik kilátós sétát is bírtam,

most már bőven válogathatok a becézési formáidból.:$
Illetve hogy azt a filmet elmesélted, nagyon tetszett.:D
Nem hittem volna, hogy odaérünk filmre..:O
De sikerült.(H) :D
Nekem kajak tetszett, mert soha nem hittem volna,
hogy a tanárnéni összejön vele,
azt hittem hogy halucinál.xDDD
De hát nem.:D szóval tetszett, 
meg helyes volt a Vanilla Ice vagy ki:D
Aztán utána ami történt, azt nem tudom megmagyarázni..
de, tudod, igazán köszönöm, hogy ott voltál,
hatalmas nagy lelkierőt adtál,
hogy ne akarjak ott elpatkolni hirtelen.:O
Mármint ezt most úgy értem,
hogy sokszor fohászkodom hogy bárcsak ne lennék..
és azzal hogy ott voltál, arra gondoltam,
hogy bazd meg, most nem lehet bajom.:O
Mert itt vagy te, az ok, az egyetlen ember,
akinek tényleg jelent valamit a létezésem..
és bár azt mondtad, hogy nem aggódtál értem,
szerintem azért egy kicsit igen,
szóval ne aggódj el fogok menni orvoshoz.:)
A Fűrész.:DD háháháh.xD
komolyan mondom, tudom bunkóság nevetni,
de hogy is mondjam annyira édes voltál,
az a "kislányos" kis félelem,
ahogy Mókival izgultatok,
imádtam.:$ :D bár jobbra számítottam, de tetszett.:D
Majd a biciklizés.:D
áá:D Amikor rád néztem,
komolyan egy amerikai filmcsillag jutott eszembe *-*
ahogy pilótaszemcsiben, meg azon a bicajon nyomtad.:D
Nem is csoda hogy leállt az a srác felvenni minket.:D
Olyan aranyosan mosolygott rád,
gondoltam hirtelen el is adlak neki.:O :$ xD
Meg ahogy flörtöltetek.:D hát behaltam.:D
igazi gentleman volt.:DD
Bár meg kell hagyni vh lett a kezemen,
a seggemen meg olyan csontokat fedeztem fel,
amikről nem is tudtam, de azért kurvajóvolt.:D
Ahogy a dombon gurultunk.*-*
miközben te oltottál hogy állandóan fékezek,
közben meg a szar bicaj volt.:O xD
Aztán utána amikor leültünk a padra,

annyira bírtam, hogy vagy 10-15 képet tudtam rólad csinálni,
sutyiba.:P :D de hát te mondtad, 
h csinálhatok csak ne vedd észre.(H) :$
A fagyizónál meg a szuper bicikli lezárásom,

illetve az ingyen kapott nem tudom hogy hívják.:DD
Meg kell hagyni, tényleg profi vagyok.:O (H)
Mert a spáros lépcsőnél is csináltam képeket rólad.:O
Hát tényleg jó vagyok.:$

A Jancsi-Jancsesz.xDD
Kajak annyira kellett röhögnöm néha,
hogy már majdnem bepisiltem.xDDD
móst kómójan.:O xDDDDDDDD
Aztán maradtál még egy napot.*-*
A süti nem izlett, de örültem, hogy együtt csináltuk.:D
Amúgy tudom hogy ezeknek a felét már egyszer elmondtam,
de azért leírom, hogy így, egyben is lásd-olvasd-tudd.:))
bár 51084384 oldalon át tudnék még írni de na.:$ XD
A második sminkelésed meg egyenesen hibátlan lett.*-*
őstehetség vagy..:P :D nagyon birtam, hogy alapból te találtad ki:DD
Soha nem hittem hogy olyan hűű de nagyon ismerlek,
de azért most sikerült rájönnöm hogy sántít a dolog,
és mesterkedsz valamiben.:O :D
A szkander alázásról nem is beszélve.:OO
De azért együtt sikerült lenyomnunk a Jocit.xD
Nincs számunkra lehetetlen.(H) :D
Mielőtt elfelejteném külön köszönet,
hogy a családomat is elbírtad viselni,
tudom hogy nem könnyű, szóval megértelek..
de nagyon jól bírtad a strapát.:$

Na de hogy külön kitérjek pár dologra.:DD
Hát kérlekszépen... világ életemben tudtam, 
hogy nekem nem mennek a játékok..
de hogy engem hogy tudtál így szarrá verni és ennyiszer.:OOO
hát az eszem megáll.xDDDDDD
teljes mértékben kiölted belőlem a malomszeretetet.xDDD
ennyi vereséget.:O xD nagyondurva.:O 
na de van egy évem rá hogy valahogy fejlődjek és forduljon a kocka.:O
mert az a helyzet türhetetlen.:$$  xD :D
aztán a csicsizés.*-* hát az első alkalomnál nevetnem kellett,

de utána egyenesen tetszett ahogy bealudtál.*-*

most már tudod hogy miért.;D
ahogy kezet fogtál velem, vagy ahogy cuppogtál meg csikorgattál.:D

nekem ez egy külön élmény volt.:$ :D
aztán a fal, ha ránézek mindig te fogsz eszembe jutni.:)))
Külön köszönet érte, mert hm, 
olyan melegség tölti el tőle a szívem.*-*
a mondat is azt hiszem sokszor el fog gondolkodtatni,
olykor a jó illetve a rossz oldalát nézve is..

De csak hogy mindenről szót ejtsek,
a Fény-illetve az atrakciói..
ami sokk.. de hát tudod hogy van ez-meleg van.>.<
Komolyra fordítva.. hihetetlenül büszke vagyok rád,
nem hittem volna, hogy ennyire jól fogod kezelni a dolgokat,
bár tudom hogy nagyon fájt,
 de képes voltál erőt venni magadon, és elhatározásra jutni..
én hiszek benned és az akaratodban,
..mert mint tudjuk, valami megbocsáthatatlan.
De sajnálom, hogy így alakult, mert jobbat érdemelsz,
de tudom, hogy találni fogsz végre valakit,
aki úgy szeretet és megbecsül ahogy azt igazán megérdemled!*-*
A Viola, meg az ilyesféle megnyilvánulásaim..
Tudod, nem értettem, hogy mi dühít benne, hogy ezt mondom..
Aztán amikor elkezdtél Bubeszozni, illetve, 
hogy írjak csak vissza neki meg legyünk legjobb barik,
akkor jöttem rá, hogy mennyire idegesítő tudok lenni.:O
Illetve, azon gondolkoztam.. hogy valójában neked,
tényleg másképp jöhettek le a dolgok mint nekem..
Amit tényleg sajnálok.:O
Mert bár tudom tudom, hogy egyszer azt mondtam,
hogy semmi sem tart örökké,
azt nem pont a barátságomra értettem feléd.
Mert amikor valamiféle megjegyzést teszek, 
arra hogy legyen más akivel ennyire jóba vagy,
azt azért teszem mert azt gondolom, hogy jobbat érdemelsz,
de nem azért mert már én nem akarom, hogy jóba legyünk.:O
És tudod, miután ugye elmentél,
anya is elmondta kb ugyanezt, hogy ezt miért csinálom?!
Mint mondtam, eszembe jutott egy beszélgetésünk,
aminek a lényege az volt, hogy én soha nem fogok lemondani rólad..
és bár soha ne mondjuk hogy soha, 
én ezt akkor tényleg komolyan gondoltam..
tudod én is néha "megőrülök" 
ami valószínűleg ebben a formában bontakozik ki.:/
Mindig is tudtam, hogy nálad jobb barátot keresve se találnék,
nem is akarok és nincs is szükségem másra, 
nem tudok hibát felhozni benned mint barát,
megtestesíted magát a szót..és igen,
akkor ott a kérdés, hogy miért akarlak "elűzni"..
amit tényleg nem akarok,
mert bár csodálkozok hogy képes vagyok kimondani azt amit,
miközben épp a szívem szakad meg és majd belehalok.:O
Mert soha nem lesz más a legjobb barátom..
csak néha rámtör ez a dolog,
de most már megértettem, hogy neked ez teljesen másképp jön le,
így ezt befejeztem és remélem egyszer,
talán te is érteni fogod, hogy mennyire fontos vagy számomra,
és mekkora hatalmas értéket képviselsz a szívemben.
Felfogtam, hogy neked az én barátságom kell,
hiába is mondok mást, viszont te pedig hidd el,
hogy soha de soha nem válnék meg tőled..
szóval sajnálom..
..amúgy, most, már tényleg elmondhatom hogy mindent tudsz rólam,
hihetetlen, de igen, olyan dolgokat is elmondtam,
amiket azt hiszem eddig ki se mertem mondani,
pedig bármikor megtehettem volna..
így bármennyire is voltak rossz pillanatok,
nekem mégis egy csodálatos és felejthetetlen emlék.*-*
Tényleg mindent köszönök, hogy itt voltál,
hogy átélhettem ezeket a pillanatokat veled,
mert nálad tényleg nincs jobb barát,
hiába nem hiszed el, te vagy a létező legjobb,
és ezt igazán elkönyvelhetnéd magadnak,
a miért vagy jó ember részhez,
mert tudod azzal hogy vagy,
mindig mikor fel akarom adni,
valahogy hitet adsz arra, hogy valahol a jövőben,
vár rám valami jó amiért érdemes harcolni..:)
Nem is tudom, mi lenne velem nélküled,
és azt hiszem, hogyha legközelebb,
bármiféle hülyeséget akarok neked mondani,
csak ezt az egy mondatot fogom kicsit kielemezni..
és tudni fogom rá a választ..:)
Tényleg nagyon remélem, hogy a katasztrófa sorozatod véget ért...
És most már csak az álmaid fognak sorra beteljesülni,
én hiszek benne, és azt akarom hogy te is higgy benne!
Mert minden álom valóra váltható, csak meg kell álmodni őket! *-*
Szeretlek, nagyon.♥♥

..és tudod ez a barátság igen is egy életen át tart.(L)

Ui.: komolyan mondom ha pasi lennék, vagy valami .. szóval te lennél a tökéletes 
befutó.:$ és nem csak a természeted miatt, hanem mert nagyon jól nézel ám ki :D ♥ 
gondoltam elmondom.:$ :DD

Ui 2: anya most bejött és közölte hogy felfedezett valami fizikai hasonlóságot bennünk..xD méghozzá a szánk alsó része.. hát nekem nem tűnt fel de majd figyeld meg te is.xD