Gyöngyi néni.*-*
Ha magára gondolok, egyetlen egy szó jut eszembe:
KÖSZÖNÖM.
Annyi mindenért hálás lehetek Önnek..
Bármikor mentem át magukhoz,
olyan volt mintha hazamennék.:D
A Robcsi, aki mostanra már alig köszön..
hát mintha a bátyám lett volna!:)
Annyit rosszalkodtunk meg játszottunk,
hihetetlen.:DD
Kapásból annyi név...
Eszti, Dani, Dávid, Bálint, Joci, Tibi, Márk, Brigi..:D
Akik mind-mind emlékezetessé tették a gyerekkorom.:D
Mindig magánál voltam, mindig, ha otthon voltam.:D
azt hiszem, a boldog gyerekkorom 90%ban magának köszönhetem,
emlékszem, mindig a haját csináltam, amilyen hosszú volt..:D
A kutyákat is annyira szerettem.*-*
Rambo, Churchill, Saza, Szpájki..egyiktől sem féltem..
bár ha akkor tudtam volna, hogy a Koko kidobó,
és a discoba velük véd.:O hát...xD :D
Emlékszem mikor mentünk a hegyekbe gombázni.:OO
Meg ugye a kutyasétáltatások..:D
Vagy az a bicikli amin a Robcsi mindig vitt..:D
A Bea plüssei amiket mindig elloptunk..:D
A fincsi sütik..a sok sok mesélés..:D
Nem volt olyan, hogy unatkoztam volna..
Talán azért is imádtam annyira ott lenni..
Mindig volt ott valaki.. persze a Robcsin meg rajtam kivül..:D
Mint egy játszótér! :D
A Jancsi bácsi is, soha nem engedett le minket a pincébe..
de mi teljesen ismertük azt is.x"DDD
Szegény.. hányszor játszottuk el,
hogy én elkezdtem sírni valamiért a hátsó kertbe,
amíg a Robcsi kilopott onnan valamit...:D
ááá..:D holnaputánig mesélhetnék..
De tényleg azt hiszem, egy szó az ami mindent elmondd,
a Köszönöm.. és a hála..
és most, hogy tudom, hogy ennyire beteg..
Soha nem felejtem el azt a pillanatot..
Ott állunk a házuk előtt..
anya panaszkodik a válla miatt..
amikor kimondja: "leukémiás vagyok.."
fel se fogom mikor jön a folytatás:
"daganat van a májamon, a vesémben ciszta,
tele van rákkal a petefészkem, a méhem,
és az összes csigolyámon is az van.."
és tudja mi a szörnyű.:O
csak annyit tudtam kinyögni hogy..
akkor hol nincs..?!:O
Fel se fogtam, hogy mit mond...
csak hallgattam.. és nem hittem a fülemnek..
Aztán jött az esélyekkel..12%
Ami elsőre semmi.:O
Aztán arra gondoltam, hogy maga nem hallgat meg..
Annyiszor volt már nagyon beteg,
annyi agyvérzés agyi infarktus után..
nem!
Maga nem!
És azóta nem találkoztunk..
mert hallottuk, hogy már annyira beteg,
hogy nem tudja leszedni a zöldséget se..
pedig aztán a maga kertje tényleg gyönyörű volt..
illetve, hogy úgy volt, hogy megműtik..
de aztán, már azt sem..
magyarul feladták.. feladták maga helyett is..
és tudja én képtelen vagyok arra hogy meglátogassam..
Egyszerűen képtelen!
Mert nem akarom így látni..
nem tudom magát így látni..
nem akarom, hogy azt lássa rajtam ahogy Önre nézek..
azzal a fájdalmas, lenéző tekintettel,
ahogy rám sem akarom hogy nézzen senki..
Tényleg nagyon szeretem,
hisz a anya és a mama helyett is,
olykor az egyetlen szülőm volt..
de nem.. egyszerűen nem megy.
Hinni akarok magában,
hinni akarok a gyógyulásban,
megígérte hogy ott lesz az esküvőmön emlékszik?!
Nem adhatja fel!!
Annyi mindenkivel tett jót..
nem ezt érdemli!!!
Meg kell gyógyulnia!!!!
Minden nap gondolok Önre..
.. mert hiányzik.♥
