Úgy érzem felfogtam.
Elkellett telnie több mint 4 hónapnak mire megtörtént.
De megtörtént.
Mikor jöttem hazafelé az úton..
..talán a zene, talán a kusza gondolatok váltották ki belőlem..
..a megvilágosodáshoz szükséges érzelmeket.
Csak nyeltem, és néztem ki a sötétség álltal elveszett világba.
Semmit nem lááttam.
Egy idő után nem birtam tovább.
Kitört belőlem a sírás.
Sírtam és sírtam..
Nem is tudtam igazán hogy miért..
Mikor kibukott belőlem az a mondat:
"Nekem már ott nincs semmim, és itt sincs még semmim"
Elvesztettem mindent amim volt.
Ház, család, barátok..
stb.
Tehát minden ami egy életnek a velejárója.
Belekell törődnöm hogy én már Marcaliban mondhatni egy senki vagyok.
Egy távoli ismerős aki havonta egyszer benéz, tiszteletkört tesz.
Elkell engednem..
..nem ragaszkodhatok egy olyas valamiért ami rég nem tartozik már hozzám.
Eddig úgy ingáztam Marcali-Sopron között mint egy robot.
Semmi érzelem, semmi gondolat.
Jöttem, láttam, mentem.
Nem volt hiányérzet Sopron felé.
Semmi rossz érzés nem volt.
Már éreztem hogy valami most más lesz.
Hisz napokkal az utazás előtt teljesen bevoltam zsongva..
hogy újra OTTHON?!
Otthon..:)
Bizony számomra akármennyire is fura de Marcali az otthonom.
Sopron pedig az itthon.
Nem direkt de tényleg így van..
Érdekes.
Mostmár tudom mi a helyes út, mit kell tennem.
Márcsak erő kell hozzá hogy fellülkerekedjek önmagamon.
Remélem menni fog_
