..de hol a bizalom és az, hogy ismered a másikat?!
-Amikor ott az erdőben elbúcsúztam tőled...-Nem, nem akarom visszaidézni a pillanatot.Minden erőmmel megpróbáltam a jelenben maradni.-Különben nem eresztettél volna el-suttogta.-Azt láttam.Nem akartam megtenni...úgy éreztem,belepusztulok...de tudtam, meg kell győzzelek, hogy már nem szeretlek, hogy mihamarabb visszatérhess normális életedhez. Az reméltem, ha azt hiszed, hogy túlléptem rajtad, te is úgy teszel majd.
-Tiszta törés-suttogtam.
-Pontosan. De azt nem hittem volna, hogy ilyen könnyen meg tudlak győzni! Azt hittem, lehetetlen lesz... hogy olyan biztosan tudod, mi az igazság, hogy kénytelen leszek lehazudni a csillagokat az égről és órákba telik, hogy a kétség magját elültessem a fejedben. Hazudtam, és most nagyon sajnálom...sajnálom, mert fájdalmat okoztam neked, és sajnálnom mert teljesen felesleges volt. Sajnálom, hogy nem tudtalak megmenteni attól, ami vagyok. Hazudtam, hogy megmentselek, de nem volt semmi értelme. Sajnálom. De te miért hittél nekem? Ezerszer elmondtam, mennyire szeretlek, hogy veszíthetted el a hitedet bennem az első szóra?!
