Örömmel szoktam kijelenteni, hogy én senkit nem utálok,
sőt talán senkire sem haragszom.
De hazudok, úgy hiszem saját magamnak is.
Mert ugye,legfőbb erény a megbocsátás,
mégis a napokban rájöttem,
mennyi mindenkire tudok keserű képpel gondolni.
Talán legfőképp rád, kedves Papa.
Tudod, mindig azt mondom hogy nem haragszom rád,
és végülis ez is igaz..
de nem tudok nem emlékezni a dolgaidra.
Persze ez nem felhándálás,
csak tudod, kutyából nem lesz szalonna..
és te sem változol meg soha sem.
Mert mindig kapsz egy esélyt arra,
hogy elfelejtsük mind azt, amit tettél,
de hm, mint ma is és az elmúlt időben is,
újra és újra új, megbocsájthatatlannak nevezhető dolgokat teszel.
Mert azt hiszem, te szeretsz mindenkit hibáztatni,
hogy milyen szar emberek lettek,
de tudod, én mint szar ember,
akit a mama rontott el, általad is csak rosszabb lettem,
hogy miért?!
Talán mert, a drága arany csillagod,
meg a szemed fénye, tündér virágszála,
nem a raklap kindertojásból lelte a boldogságot,
hanem abból hogy tőled kapta, mert te voltál neki,
a család alfahímje az apa, apa helyett.
De milyen apa?!
Mert igen, ajándékom volt annyi,
mint az összes ovisnak együttesen,
és talán lehet hogy ezekért nem vagyok elég hálás.
Igen tudom, a mama a hibás, sőt anya is,
de te is.
Mert tudod én voltam 5éves amikor majdnem megölted a mamát,
én voltam 6 éves mikor a születésnapodon elmentél,
és mi dugdostuk előled az útlevelet, hogy el ne hagyj minket,
és szintén én voltam pici,
mikor összeverekedtetek a mamával, úgy,
hogy ömlött a vér az orrotokból,
a puff repült, a ruhátok pedig cafatokba,
és igen én voltam aki azért bepisilt,
mert pusztán ráüvöltöttél,
és igen, én voltam az,
aki a mai napig, nem bírja az üvöltést,
és ezért ha valaki hangosan szól,
már rosszul van és elmegy,
elmenekül a helyszínről,
és igen, én vagyok az, aki pontosan miattad,
és a te szádat elhagyó mérhetetlen nagy,
gyűlölettel teli szavakat nem használja a szeretteivel.
Miattad költöztünk el részben.
Miattad kellett eljönni, hogy ne menjen a mindennapi terror.
Miattad kellett ott hagynom mindent, amit szerettem.
De nem bánom.
Csak tudod mi fáj?! az, hogy még most is ugyan úgy,
ugyan azt teszed, csak telefonon keresztül.
Igen, most megbuktam ezért nem vagyok a kedvenc unokád.
Tudod én örülök is neki, mert ne az eszemért szeress,
hanem azért aki én vagyok.
Tudod terrorizálni a mamát,
tudod terrorizálni anyát,
mindenkit!
De én nem fogom hagyni,
engem nem fogsz rettegésben tartani.
Ezek a dolgok nem szemrehányások.
Sőt, nem is sajnálatra méltó dolgok.
Nem modnom hogy köszönettel tartozom,
de talán mégis.
Hisz ha ezek a dolgok nem történnek meg,
akkor talán teljesen más ember lennék most.
Nem kell félre érteni, nem volt nekem szar gyerekkorom,
sőt ezeket a dolgokat leszámítva még jó is volt gyereknek lenni.
De egy biztos, olyan mint te, soha nem leszek.
Nem kívánok neked rosszat,
de utálom, hogy a mai napig,
úgy viselkedsz, ahogy.
Fáj, hogy bántod a szeretteimet, de engem nem fogsz!
Veled ellentétben én nem élek a múltban,
egyáltalán nem, egyszerűen csak nem fogom neked elfelejteni mindezt.
Mert egy kedves szó, egy ajándék nem engesztelési mód.
Tudod a világ közepe, van hogy nem te vagy.
