Fontoska*-*
..mert ez már egy veszett ügy.
Úgy hiszem, nálad is elkövetkezett a viszlát szó.
Tudod, nem most kezdődött mindez,
hanem már több hónapja,
álomvilágban élve, hittük azt, hogy minden oké.
Elfogadtam a változásod, elfogadtam azt aki vagy.
De ez az ember már nem az, akit én barátomnak mondhatok.
Emlékszel a biztonságra?!
Ami erős volt, de megszűnt.
Tudod mint mostanában minden nap elmondom,
hogy inkább hozzád sem szólok.
Mert hm, én nem érdemlem meg azt,
ahogy viselkedsz velem.
Úgy hiszem hogy én eleget tettem ezért a dologért.
Ne gondold azt, hogy kihasználtalak,
mert igaz, sok nehéz pillanatban mellettem voltál.
De nekem nem kellenek hamis barátok!
Tudod lehet hogy egyedül fogok sírni majd egy sarokban,
de egy olyan vigasztalás sem kell, ami az új énedből ered.
Lehet csalódsz bennem,
sőt el is hiszem.
De ha nem is ismersz igazán, tudod, hogy én mindig itt-ott lettem volna,
annak az énednek, akit én szerettem, és aki most már elveszett.
Mert hittem abban, hogy most minden más lesz,
jobb lesz, mert csak szükséged volt valakire.
mert ez nem búcsú,
talán csak kimondom mindazt, amit eddig lenyeltem.
Ez nem megfutamodás, pusztán szeretném,
ha kicsit a változásod következményeit érzékelnéd.
Mert elfogadni elfogadom, de elviselnem nem kötelező.
Ha végig nézzük, december 15.e óta, tart mindez.
Talán a barátságunk is erre alapult.
Sok sok szép emlékkel gazdagodtam általad,
amit köszönök.
Ne vedd annak, hogy ezentúl nem fogok veled beszélni,
mert miért is ne, csak pusztán megváltoztunk.
Fontos kérdés volt nálunk az igaz barátság,
mint tudjuk az életben csak egy ilyen személy van,
amelyek nem mi vagyunk egymás számára,
bár ezt tudván is hittünk abban, hogy a barátságunk tartós.
De tévedni emberi dolog,
lelkiismeretes ember vagy, és tudod mindenhez két ember kell,
tehát ez nem csak a te hibád, tudom én is.
A múlt ismétli önmagát?!
Gondolj csak az ígéretekre.
Tudom hogy most rossz, és fáj, mert nekem sem könnyű.
De úgy hiszem, én nem akarom végignézni barátodként mindazt,
ahogy emberi roncsot csinálsz magadból.
Mert többnek hittelek.
De változtál, változtam, változtunk.
Ez már csak egy veszett ügy.