A múlt ismétli önmagát..
Arra a kérdésre hogy hogy is vagyok pont most,
és mit érzek..?!
Azt tudom válaszolni, rettegek és félek.
Kilátástalannak tűnő jövővel várom a sors cselekedeteit.
Tudom, rosszabb nem lehet,
ha egy embernek a családtagja súlyos beteg,
például daganatos, neki a szenvedését,
és fájdalmát borzalmas végignézni.
De tudni kell, hogy egy lelki betegét is,
ugyanolyan nehéz, sőt talán olykor nehezebb is,
hisz nem tudod hogy segíts és mit tegyél.
Tudod anya, elhiszem hogy neked most nagyon rossz,
félsz, és rettegsz hogy nem bírod tovább.
De én is félek!
Mert tudod, én is ott voltam akkor,
amikor te a zártosztályon,
vagy a szanatóriumba voltál.
Sőt emlékszem is, mikor oly betegen,
csak néztél ki a fejedből a sötétben.
Félek!
Igen félek, hogy megint ez történhet.
Sőt ez már késő,
hisz megint késő, mert ez történik.
Én tudom hogy erős vagy,
és megfogsz ezzel birkózni.
Ezért sem mondom neked,
hogy számomra milyen érzés téged így látni,
hisz tudom, ez is fájna,
de a drog, az alkohol, az üvöltés és az öngyilkosság,
nem megoldás.
Nem akarhatod hogy újra az legyen mint rég.
Erősebb vagy annál, hisz itt vagyunk neked mi.
Bár tudom sokszor inkább teher, mint boldogság.
Úgy gondolod önző vagyok,
és csak akkor figyelek oda rád, ha már baj van.
De tudod, igen is bennem van az,
minden áldott nap.
Hogy mikor törik el az a képzeletbeli mécses,
mikor fogsz egyik pillanatról a másikra újra magadba fordulni,
és tudod mindig kétségbe esek mikor nem veszed fel a telefont,
mert félek rohamod lett.
Tudom hogy nem én vagyok itt az áldozat,
és nem is sajnálom magam.
Egyszerűen félek.
Félek, féltelek és félek attól, hogy fogsz ebből kilábalni.
Mert te is tudod, én is tudom hogy ehhez csak te kellesz.
Nem lehetsz gyenge, több van benned!
És néha jusson eszedbe az is, hogy velem sem teheted ezt.
Bár tudom azt mondod, még egyszer nem csinálod végig.
Igen is végig kell, értem, az Árminért és magamért.
Tehát igen, félek-rettegek-és fáj mindez.
..mert a legrosszabb múlt ismétli önmagát.
