sok volt ez a hét.
Talán túl sok is.
Nem volt olyan pillanat, hogy nyugodtan ülhettem volna.
Csak rohantam a tanárokhoz,
Csak rohantam a tanárokhoz,
illetve tanultam éjjel nappal..
48 óra alatt összesen 6 órát aludtam.
Ami valójuk be cseppet kevés.
Néha tényleg úgy érzem, hogy ez sok nekem..
hogy én erre nem vagyok képes.
Nem vagyok képes leérettségizni és befejezni a 11.et.
Pedig tudom hogy nem vagyok hülye.
Nem is a tanulásról van szó.
Vagyis pontosabban igen arról,
de az idegeimről leginkább.
Nem bírom a stesszt,
hisztérikus síró rohamot kaptam miután,
egész éjjel szét tanultam a fejem.
De végül nem feleltem.
Mondhatni mindent megúsztam,
kivéve persze a törit,
de azt le is szarom úgy ahogy van.
Mert úgyis kijavítom..
De nem normális dolog,
hogy ennyire féljek egy tanártól és egy felelettől,
természetesen most nem a törire gondolok,
Hanem Harry bácsira és az infóra...
bizonyára a pótvizsga miatt van,
hogy mindig csak 5öst akarok kapni,
és biztos hogy bele is betegednék ha nem lenne az.
De meg kell értenem, hogy nem lehet mindig minden úgy ahogy akarom.
Végre hétvége.!
El sem hiszem,
akkora kő esett le a szívemről,
hogy végre vége!
Először is mert aludhatok, feltöltődhetek
és igen is újult erővel,
nyugodtan tudok tanulni és készülni.
Mert többet nem,
ennyire nem fogok kikészülni egy iskola miatt.
Amit mellesleg még gyűlölök is.
Most végül pedig mellékelek egy képet,
drága majmocskáról,
aki sikeresen elérte hogy egy életre gyűlöljem a történelmet,
és mivel ezt mindenki tudja,
egyik kedves ismerősöm,
ezt alkotta nekem, miközben ő épp feleltetett valakit..
(Aki nem én voltam.;)
