Szeretet-óra

ma hm,

váratlanul jött be egy hölgy,
aki a lelkünkért akar felelni..
és ezentúl minden hétfőm órát fog adni,
az első óránk a szeretet óra volt..
a szeretetről beszélt, beszéltünk, értettük, formáltuk.
Bár hiszem azt, hogy minden embernek mást jelent ez a szó.
Nem, nem a szerelemről van szó, csak a szeretetről.
Fel kellett sorolni kiket szerethetünk..
barátok, család, házikedvenc, sztár balblaa..
és akkor mondott egy olyant hogy:
egy valakit kihagytatok, bár meglepődtem volna,
ha mondtátok volnaa..
hát önmagunk!
Ez nem hangzik önzőn, mert a legfontosabb hogy szeressük magunk.
De miből is ered az, hogy elfogadjuk magunk,
hogy szeressük önmagunk?!
Azokból a mondatokból és szavakból,
amiket a környezetünk kreál rólunk,
mert fontos jó dolgokat tudni és hallani,
és abból tápláljuk a szeretetünket,
magunk felé, s így közvetítjük másoknak is.
Na hát miközben ezt mondta,
a könnyeim elkezdtek folyni:O
nem sírtam, csak jött..
és nem is értettem miért?!
Aztán el kezdtem gondolkozni,
és rájöttem, ez nem igaz,
mert attól még, hogy én nem szeretem magam,
mást tudok szeretni,
másnak kitudom mutatni azt, hogy szeretem..
de hm, pontosabban nem is az,
hogy nem szeretem magam.
Csak nincs meg az az ok rá, amiért szeretnem kellene,
hisz mint mondta, a könyezetünk véleményéből táplálkozunk,
hát én most inkább nem megyek bele,
hogy mi is a véleménye az embereknek rólam.:)
De a lényeg, hogy akkor miért is szeretem magam,
vagy csak azt hiszem ez a szeretet?
Mert valamilyen szinten utálom azt, aki vagyok,
de közben tudom hogy ettől vagyok én-én,
ezért viszont szeretem.
Hm, aztán a kapcsolatokról beszéltünk.
hogyan tudunk jó testvérek, gyerekek lenni.
Hogyan tudunk jó barátok lenni.
hogyan tudjuk a szeretetünket kifejezni,
úgy hogy közben észre sem vesszük.
Különféle szakszavakkal fejezte ki azt,
ami talán mindenkiből ösztönből jött..
Aztán volt egy játék,
kellett egy párt választani,
könnyű volt, hisz ideális volt a padtársam is,
erre a feladatra, végképp hogy nem is tudtam,
mit kell csinálni..
na szóval.
el kellett mondani, milyen ajándékot kaptunk utoljára,
majd visszamondani azt,
és rájöttem,
hogy mennyire nem barát az,
akit annak hittem..
mármint a padtársam,
de persze, soha nem állt közel hozzám,
így nem bántott, mert ő,
úgy fontos és úgy jó ahogy van,
ahogy nem ismer.:)
na de miért is volt ez?!
mert ő csak hallgatta amit mondtam,
de nem figyelte.
Mert azt mondta a hölgy,
hogy utána vissza kell mondanunk amit mondott a pár,
és a lényeget megragadni.
Nekem sikerült, neki nem.
Nem értett meg engem, nem értette mit akartam sugalni vele.
Aztán még tovább folyt az óra, a szerelemről,
ami már túlzottan nem vonatkozott rám.
De hm, elgondolkodtató volt..
Mert mostanában minden az.
Talán néha tényleg túl késő egy szeretlek..