Egy másodperc alatt darabokra törtem...
de mikor?!
Azt hiszem tényleg mondhatom hogy rosszul vagyok.:)
Egész nap jártam a wcre mert annyira stresszeltem..
Nem tudom mikor kezdődött el bennem ez az egész,
talán a nyár és az unalom válthatta ki belőlem..
De hm, igen, hogy min idegeskedtem,
nem nem idegeskedtem,
azt hiszem szenvedtem, tényleg szenvedek.
Mindig az volt a mottóm régen,
hogy elvesztettem mindent, ami egykor oly fontos volt..
hát igen, majdnem mindent.:)
De hogy mi is történik pontosan,
szóval napok óta Marcalin gondolkoztam,
vágyódtam haza, a szokásos havi ritmus,
amit a két év alatt nagyjából mindig be is tartottam.:)
Kívánkoztam a balcsira, mert idén még nem is láttam közelről..:)
Aztán kimondtam azt a mondatot,
hogy ma hiányzik az elmúlt 2 év alatt a legjobban a MINDEN.
Vicces, mert bármikor máskor amikor szar volt a helyzet,
hol velem, hol azokkal akik fontosak voltak, mindig otthon akartam lenni..
De most, egyenesen folyt a tudat, hogy itt vagyok..
vagyis nem tudom,de nehezemre esik nyelni, még most is.:)
Szóval miután ugyebár csak Marcalin gondolkoztam,
eszembe jutottak sorra az emberek,
mármint akikkel valaha jóban voltam.:)
Ha valaki egyszer azt mondta volna nekem,
körülbelül 3 évvel ezelőtt,
hogy elköltözöm és hogy egyetlen egy emberen kivül,
mindenki valahogy "elhagy" vagy épp csalódást okoz,
ott helyben felrúgom vagy jókat nevetek rajta..)
Ha nem velem történik meg minden,
tényleg el se hiszem..:)
Mint a filmekben..
sorra fogytak el az emberek!
Hol a távoliak...
hol a közeliek.:)
És én ohh naiv, hittem benne,
hogy engem aztán el nem felejt senki.:)
A kezdetek kezdetén aztán tényleg így is volt.:)
Nagyon jól bírtam és nagyon pozitív voltam..
( háháháháháháh.XD ezt kajak nem hiszem el,
miközben most írok,
egy ismerősöm akivel hasonló a téma,
megsértődött rám és kajak itt hagyott,
mert hogy nagyon szarul esett neki,
amit mondtam..
ezt kajak mondom már nem hiszem el.
háháh hát ok.xDDDDDDDD )
szóval hol is tartottam?!:D
amúgy hajnali egy van,
és most Kedves 447_:)
képzeletben be is hajtottam rajtad,
a bizonyos telefonhívást amit mindig mondasz,
mert hm.:)
ezt kicsit később kifejtem.:)
bár nem hiszem, hogy most tudnék bármit is mondani ha felhívnálak..:)
Tehát miután a "jelentéktelenek" leszakadtak,
azt hiszem nem is érzékeltem ezt annyira..
de rá nemsokra jöttek az első pofonok.*-*
Kevesebb beszélgetés,
majd azt hiszem Anna,
te voltál az első aki kerek perec tények elé állított,
azt hiszem, életemben akkor sírtam legjobban egy barát miatt,
amit most már nyugodtan elmondhatok,
de ez már nem is sírás volt..
annál sokkalta több,
de hogy őszinte legyek, nem csak miattad sírtam,
hanem az miatt mert te voltál az első aki ki merte mondani,
illetve azért mert nem hittem hogy megtörténhet,
a harmadlagos szempont volt, hogy pont tőled, mert nem vártam.:)
Aztán utána sorra sorra történtek a dolgok.:)
Soha nem mondtam senkinek, hogy csak ő a hibás,
én is tehettem az ügyről..
mert tényleg nem kerestem őket én sem olyan sűrűen,
sőőt, csak egyszerűen úgy éreztem,
hogy már nem illek a képbe, már mindenkinek megvan a maga útja.:)
Aztán volt aki tényleg rajtam múlott, és őt is sajnálom..
de ha annyira akart volna ő is keresett volna..
Majd elszakadt tőlem a második ember.;D
Ezt úgy kell érteni, hogy ha rangsorolni kellett volna,
akkor ő lett volna a 2. helyen, bár jó távol az elsőtől és a 3.tól is..
szóval utáltam ezt a sorrendesdit, de egyszer összeállítottam,
bár nem hiszek benne, mert senkit nem szeretek egyformán,
és senkit nem ugyanazért..
Szóval mivel a második ember is eltűnt,
vagyis hát igen, nem tudok jobb szót rá..
nem tudom, nem foglalkoztam ezzel a ténnyel túlzottan..
Vagy csak nem akartam?!:O
Nem tudom, a soproniakkal is elég jóba lettem,
de természetesen egyikőjük sem a barátom:D
Csak osztálytársak, akikkel beszélgetek..:)
Mivel igen, az első pár hónapban,
megtanultam milyen a csend,
milyen amikor nem szólhatsz senkihez semmilyen oknál fogva,
illetve hogy te vagy a különc és egy apró megjegyzésnél is,
minden szempár rád szegeződik,
és a füled hallatára hallod hogy rólad csámcsognak..
Nem volt könnyű, nem volt olyan mint a karikacsapás.
Na de vissztérve a mosthoz,
miután emészettem magam, a honvággyal és bánattal dúsan,
egyszerűen most nem tudom a választ,
hogy mi történik velem és miért..:)
Pontosabban de,
felfogtam hogy tényleg eltűntek az emberek az életemből.
Eltűnt az az életem.
Anya mindig azt mondta,
hogy Aletta, ne merj senki miatt szomorkodni,
mert legalább most megtudtad ki igaz barát és ki nem.
De egyszerűen nem érettem a miértet,
nem értettem hogy mi az érv,
az az igazi,
aztán most végre megkaptam egy választ.:
"hmm..
hát nem csodálom hogy ennyire hiányzik neked minden..tudod Aletta őszinte leszek..sokat gondoltam rád..aztán sodrodtam az
árral..jöttekúj barátok..és velük nagyonjóa lettem...de akkormég sokatt beszéltünk..aztán úgy láttamhogy neked is, teis megtaláltad
ahelyed sopronban
nem is akartalak ebből kizökkenteni..
úgy láttam jónak ha nem irok
talán akkor annyira nemkötődsz ide..
nem rontom még énis el a kedved..azzal hogy mondom abajaim..eszedbe jutnak az itteniemberek...dolgok..."
Ebben csak az a borzalmas, hogy azt hittem,
hogy ez az ember tényleg jól ismer.:)
Vagy tényleg ezt sugároztam?! Tényleg?!
Tényleg ilyen ember lettem?!
Soha nem éreztem azt, hogy attól hogy más emberekkel is beszélek,
a fontossági sorrend vagy egy adott emberhez kapcsolodó érzéseim változnának..
szóval erre tényleg nem tudtam mit mondani,
mert nem értem meg, vagyis ha nekem költözne el valakim,
aki fontos volt, nem hiszem, hogy ennyiben hagynám..
Szóval ez érdekes mert egész nap szarul voltam,
aztán hm msot egy órája kaptam választ.:D
De ettól nem változott semmi,
még midnig úgy érzem azt a nyomás a torkomon..
nem tudom.. egyszerűen nem tudom mi tört el.:D
Csak írok itt mint egy szánalmas hülye.xD
Hajnali fél 2kor és nem találom magam,
mert nem tudom mit tehetnék,
haza akarok menni, tényleg nagyon..
de hol az a haza?!
Igen, azt hiszem kezdek rájönni, hogy mi is az ami megrémít.:)
Megkérdezték tőlem a napokban, hogy megyek e haza?!
és ha igen, akkor kikkel találkozom?!
Én pedig ha két nevet mondtam, majd azt, hogy nem tudom.:O
Mert az az otthon, az nem az az otthon ami volt.
Egy olyan helyre vágyódom ami már nem létezik.
NINCS
és én nem fogtam fel, nem akartam felfogni,
ringattam magam a képbe,
hogy semmi nem változott, megyek haza *-*
a hazámba, oda ami már nem létezik,
megszűnt.
Ez fáj, de mégis vágyom hogy most otthon legyek,
ránézzek az imádott kutyáimra,
akikről soha nem beszélek,
mert elszorul a torkom ha rájuk gondolok.:)
Mert talán ők az egyetlenek, akik az otthont jelentik nekem.:)
Nem a ház és nem a város, mert az megváltozott,
de a kutya ugatás, a mosoly a pofikájukon az, ami a múltban is ugyanolyan volt.
Nem, nem sajnálom magam, mert nem érzem, azt hogy sajnálni kellene,
egyszerűen csak fáj.
Visszatérve hozzád Kedves 447_:)
Amiket a délután írtam, tényleg úgy gondoltam ahogy,
bizonyára kicsit tűlreagáltam mindent, de amit leírtam az tényleg így van..
De látod már, hogy miért mondom mindig azt, hogy te a lehető legjobb barát vagy?!
Mert maradtál.
Nem tudom meg-e fordult a fejedben valaha, hogy nem kellene barátkoznunk többet..
ohh de igen, emlékszem rá.. körülbelül egy évvel ezelőtt volt,
de tudtam, hogy te sem gondolod komolyan, ahogy előtte én sem.:)
Szóval egy szóval elírva maradtál,
de azt hiszem nincsenek megfelelő szavak arra, hogy a barátságunk nekem mennyit jelent,
illetve jelentett... olyan komolyan mintha valami szerelmi vallomás lenne, de nem kell félre érteni:$
Szóval, tényleg te vagy az egyetlen barátom, akire tényleg igaz ez a jelző.:)
( meg kell jegyeznem nem sírok, amióta a fenti üzenetet megkaptam valakitől.;)
Tehát bocsánat bocsánat.:$ folytatom.:D
Talán most majdnem egy évvel később értettem meg úgy istenigazából,
mit is jelentett számomra az, hogy itt voltál..
azt, hogy a barátságom feléd tényleg örök,
bár tudom hogy mit mondtam és tudom hogy 10000x elmondhatom,
hogy azt nem űgy értettem ahogy, akkor sem fogod elhinni..
Téged ismertelek meg a legkésőbb Marcaliban,
akikkel 5 szónál többet váltottam később,
nem tudom- tudtál e róla..:)
Szóval amikor megtudtam hogy elköltözünk, ez a találkozásunk utáni kb 10. napon meg is történt,
hogy őszinte legyek, az utolsó ember voltál, akire gondoltam,
hogy még 2 év elteltével beszélni fogok sőőt..:D
Annyiszor síránkoztam neked,
annyiszor sajnáltam magam..
te pedig annyiszor mentettél meg akár már annyival is,
hogy mondtad hogy ne legyek ennyire debil..
Életem legnehezebb hónapjai voltak, és végig hittél bennem..
Vagy amikor anya balesete volt.. és én rögtön felhívtalak..
aztán bejöttél a kórházba.. akár csak akkor este a télen, amikor megléptem itthonról..
De fel se tudnám sorolni azt a rengeteg mindent amit tényleg megtettél értem..
És mielőtt azzal jönnél, hogy ez alap meg hogy mindenki más megtette volna,
tévedsz, mert igen is te tetted meg és nem más..
És bár tudom hogy néha kajak megrémít téged, amikor azt mondom,
hogy ha tetszik ha nem, nem szabadulsz..
Mert tudod az életem hátralévő 88 éve sem lenne elég,
hogy azokat a dolgokat amiket te értem tettél viszonozni tudjam,
vagy csak egy kicsit meghálálni..:)
Hála a facebook csodájának és a nyilvánosságának,
egyik ismerősöm elolvasta a mai komis beszélgetésünket,
és az egészre ennyit mondott:
"istenem, mit meg nem adnék, ha lenne egy ilyen ember az életemben, mint ő.
vagy fordítva is mondhatnám, az ő nevében.
ha ilyen barátság részese lehetnék, így a legjobb."
Amin valóban mosolyognom kellett, mert tudtam hogy igazat beszél.:))
Mert bár a barátságunk "csak" 2,5-3 éve tart,
és ha 50x találkozunk.. attól még tudom,
hogy legyőzte a távolságot, a büszkeséget és minden nemű dolgot,
ami valaha a végét jelenthette volna.:)
Remélem, mire a végére érsz, megérted mit is jelent nekem a barátságunk..:)
Szóval remélem tudod, hogy amikor a végső elkeseredésemben nyalogatom a sebeim,
mert hiányzik a múlt, mindig az jut eszembe,
hogy te itt vagy és hogy ez miatt tényleg hálás lehetek a sorsnak.*-*
Anya.. mostanában tényleg borzalmas a kapcsolatunk,
lehet hogy ez is hozzájárult,
ezzel a mérhetetlen hazavágyáshoz..
Mosolygunk, úgy teszünk, mintha semmi nem történt volna,
közben tudjuk hogy valami akkor sem oké..
mindig azt mondod, hogy tudom tudom te gyűlölsz azért mert el kellett jönnöd onnan,
de én imádok itt lakni...*-*
Illetve ha valakivel találkozunk,
és kérdezik hogy szeretünk e itt élni..
erre te rögtön hogy imádunk.. majd rádnézek és hozzáteszed,
Aletta nem szeret, de már megszokta.
Mit tudsz te arról, hogy bennem mi zajlik??!
Azt hiszed ismersz?!:D
Hát nagyon nem,
mert igen is az elmúlt 2 évben miattad
és a sajátos ambicióid miatt,
nem ott voltam, ahol szerettem volna lenni
és nem azokkal az emberrel akiket tényleg szeretek.
És igen ez a te hibád és igen ezt soha nem fogom megbocsátani.
Sajnálom.
és hogy tönkretetted az életem?!
Nem, de egy biztos, újat kezdettél vele, az akaratom ellenére.
Mert mindig azzal jössz,
hogy a nyugalom megfizethetetlen.*-*
Ohh igen, tényleg nem hallom a vitákat..
De mondd anya, nem tűnt fel neked valami?!;D
A Mama.
Nyílt titok, hogy engem ő nevelt fel..
Imádom a Mamát..*-* akár milyen,
nála cukibb és jobb fejebb mamát el se tudnék képzelni.*-*
( Bocsi berényi mama.:$ te is a mamám vagy és téged is szeretlek,
de soha nem voltál a mamám úgy igazán, nem a te hibád tudom,
de ezért kérlek te se haragudj rám.:$)
Szóval Mamuuuuuuuuuuuuuuuus.:D
Minden hová veled mentem.:D
Hévízen éltem le fél életem a gyerekmegörzőbe.:D
vagy a Zsók Mari barátnődnél.:D
De ahj de jó évek is voltak azok.*-*
Emlékszem a gyerekmegörzős nénire?!*-*
Tudod akitől ajándékot is kaptam..mert annyira szeretett,
de aztán nem sokkal később meghalt..:/
Vagy a "Vízibúvárra"?!
Aki egy napon született velem,
és a pasid volt persze a papa mellett...-.-
amiről én mit sem sejtettem mégis imádtam?:D
Vagy a Dorothyra?!:D
Neked hála hogy megismertem,
és egy olyan barátra tettem szert,
akivel bár egy nyelvet se beszélünk,
mégis jól megértjük egymást,
és ha évekig nem beszélünk,
nem tudunk egymásról semmit, mégis mindig feltűnik,
és mintha mi sem történt volna, a mi magunk kis nyelvén örülünk egymásnak.:D
Vagy a Louis.:D
Istenem hogy én hogy imádtam a oda járni,
annál jobb helyet el se tudtam képzelni...*-*
Ment a magyar nóta meg az öreg nénik ropták.xD
De én mégis imádtam.*-* .. imádtam oda járni veled Mama.*-*
Mindig kérted nekem a kedvenc számom..
és amikor titkokba csináltam egy kis puddingot,
és eldugtam egy icipici kávés csészébe és megleptelek vele ott?! *-*
Más biztos lehordott volna, mert tiszta szutyok lett a kabátom,
mert a fele belefolyt, de te rettentően örültél neki, és meg is etted,
holott biztos szar volt...xDD
Mindig veled aludtam.*-*
Emlékszem volt egy nyár mikor már felköltöztünk,
hogy minden nap lent voltam nálad.:D
Néztük a sorozatokat..:
~Titkok és szerelmek
~Szerelem rabjai
~L
egész délután az ágyban dögledeztünk..*-*
Te vittél mindig az oviba..*-*
Illetve, amikor nem akartak iskolába engedni,
mert hogy még túl kicsi vagyok te küzdöttél értem..:D
Arról pedig nem is beszélve, amikor anya a zártosztályon volt,
te végig ott voltál velem..*-*
Képes voltál 170 km-t vonatozni velem,
csak hogy elmenjünk egy Király Viktor koncertre...
Végig együtt izgultunk, illetve hittünk benne, hogy nyerni fog..*-*
emlékszel, soha nem tudtad megjegyezni a nevét,
és mindig azt mondtad, hogy a szexuálisan?!:D mert valaki leszólta, hogy nem szexuális..:D
Hogy minden szombat este izgultunk, te pedig szavazni akartál, de én nem engedtem..
mégis hittünk benne.. ez a közös álmunk volt.*-*
és amikor megnyerte és én ugráltam örömömben, te is ugráltál..*-*
Tudod, lehet hogy marha viccesek voltunk, de mégis ez több volt annál..*-*
Bár beletörted a fejembe a fésűt mert utáltam fésűlködni
és szarrá vertél néha, ok nélkül, mert mindneki tudta hogy ok nélkül is sokat kaptam..
Azt hiszem mégis csak te neveltél fel.. és ezért örökké hálás leszek.*-*
Mert bár eléggé szar ember lettem,
de ha te nem lettél volna, talán egy drogos alkoholista kurva lennék most..
Ezért nem fogadom el soha, senkitől hogy bántson!!!
Na de hogy miért is írtam le msot ez a kis regény rólad Mami.?!:)
Mert te miattad vagyok a szarabbul...
Egyszerűen nem bírom elviselni ami a mi kapcsolatunkat illeti....
Ma érdekes te is felhívtál..
26 másodpercet beszéltünk.
Itt voltál, itt laktál 6 hétig..
1 nap volt, amit együtt töltöttünk,
1.
Mert nem tudunk beszélgetni..
Nem tudunk miről beszélni,
nincs közös témánk..
Hányszor bejöttél a szobámba és próbáltál beszélni?!
Hányszor átmentem hozzád és próbáltam beszélni?!
De egyszerűen nem ment,
mert nem volt miről..
Ez a 2 év, hatalmas űrt állított közénk,
amit félek, soha nem tudunk legyűrni..
Hiányzol, tudod?!
Hiányoznak a nevetések, az apró örömök,
a pletykák, a közös programok..
és igen, erről tényleg Sopron tehet..
Bár hogy eláruljak egy titkot,
mindig mikor lent vagyok és alszunk,
felébredek arra,
hogy hajnali 3 óra lehet, te pedig simogatsz..*-*
Bár utálom ha hozzám érnek,
azt hiszem neked ez is megbocsátható.:)
Szóval fáj és változtatni próbálok..
de nem tudom hogy...
mert félúton elveszítettük egymást..
és kezdem azt hinni véglegesen....
De Mama, remélem tudod, hogy akkor amikor te már elfelejted hogy ki vagyok,
minden nap elfogom mondani, hogy az unokád és hogy a lehető legjobb nagyi voltál.
Mert igen, itt a fránya betegség is, ami rohamosan terjed rád..
mi pedig egyszerűen elveszünk.. nem beszélünk, nem tudunk!
Ez borzalmas.:)
Érthető már, hogy miért vagyok ilyen darabokra szakadt most?!
Apáról nem is kezdek el írni.xDDDD
Tehát hajnali fél 3 van..
Nem csinálok mást.. csak írok..
Isten áldja azt aki ezt képes lesz végig olvasni,
mert hogy őszinte legyek,
nem is azért írtam.. hanem mert szükségem volt rá..
Azt hittem jobb lesz,
de nem, mégis ameddig írtam, hittem benne..
és ez most viszont kellett..
Mert még mindig darabokban vagyok..
és a puzzle részeket egyszerűen nem tudom összerakni..
nem találom az útirányt..
Mint egy őrült.. úgy írtam és írok mindenről és mindenkiről..
Nem azt várom, hogy bárki is megértsen,
vagy csak követni tudjon...
Mert valójában nem várok semmit..
Csak azt, hogy hazamenjek..
Mert most ebben hiszek,
haza oda, ahol ha már a jelent nem is,
de múltat fellelem és az emlékek mámora megszáll..
Vicces de mosolygok.
Darabokban de mosolygok.
Mert fáj, de közben, úgy érzem elégedett is vagyok,
mármint az élettel.
Vagy csak félek meghalni?!
Nem kétséges..
De össze akarom rakni magam,
mert nem akarok álarc mögött élni..
Hanem tiszta szívből és őszintén..
Egyszerűen most, csak késtségbe vagyok esve,
legalábbis azt hiszem..
Egy dal jár a fejemben, ami azt hiszem a végszóm lesz,
mert még a végén regényt írok.;D
"Tudom mi bántja a szívedet,
Add nekem most a könnyedet,
Az álom lassan véget ér,
A remény mindig megmarad
A lelkedben él,
S mi emlékszünk majd rád,
Ne félj!"
Ezzel búcsúztak egyszer tőlem..
és én most csak annyit tudok mondani,
de félek.. félek a holnaptól,
félek az érzéstől.. félek mindentől..:)
.jpg)