2011. január 31., hétfő

Hétfő

Hétfő.

A hétfő egy szörnyű nap.
Utálom.
Mindig elalszok és lekésem a buszt.
Ez nem véletlen.
Első óra angol.
Katasztrófa.
Hogy kezdődhet így boldogan egy hét?
Mindenesetre nem hagyom magam.
Úgy érzem ez a hét sok meglepetéssel szolgálhat számomra_

2011. január 30., vasárnap

Hülye Díva

HülyeDívaTM

Tudod évekig te voltál nekem a best.
Mindig mindenhol.
Tudtam rád számíthatok és támogatsz bármiről is legyen szó.
Ott voltál mellettem.
Együtt nőttünk ki a gyerekévekből.
De talán mégsem.
Belecsöppentünk az elválaszhatatlanok hibájába.
Csak mi csak ketten senki máás.
Nemrégiben azt mondtam hogy most vagyunk a legtökélesebben.
Szabadon, nem holmi ragaszkodással.
Most már tudom hogy a birtoklási vágy állt annó közénk.
Igen a múlttal nem kell foglalkozni.
Nem te vagy a hibás.
Nem is én.
Legjobb barátságunk vége már csak veszekedésből állt.
Megváltoztunk.
Felnőttünk.
Más más lett az érdeklődési körünk.
Ahogy tee akkor a barátságot a Vióban találtad meg..
..mikor én a Katinkában.
Fájt elengednem, fáájt.
Sírtam, órákat sírtam.
Mert annyira szükségem volt rád.
De elengedtél.
Tudom ezekről a dolgokról nem beszéltem eddig.
Nem érted miért teszem.
Nemsokára megtudod csak várj türelemmel.
Lemondtál rólam.
Azzal érveltél hogy úgyis elmegyek és itt hagylak.
Igen ott hagytalak.
Mert eljöttem.
Akkor és ott eltört valami.
Azóta úgy érzem regenerálódott a barátságunk.




















Új vizekre evezett..
De te akkor sem mondtad ki mi fááj.
Nem.
Hetekkel később tudtam meg hogy mennyit sírtál..
Pusztán azért mert valaki elkotogta.
Félre ne értsd, egyáltalán nem bánom hogy így alakult.
Pusztán ezeket a dolgokat eddig nem mondtam.
Tudtam milyen vagy.
Jobban ismertelek mint te saját magadat.
Mindenkinél jobban.
De azt hogy megnyílj nekem nem értem el.
Ennyi év alatt sem.
Tudtam hogy mi bajod van és hogy mikor van bajod.
Dee nem általad hanem mert ismerlek.
Ezért hálával tartozom a Nórinak.
Neki megnyiltál.
Neki önmagad vagy.
Megtaláltad igaz barátodat.
Aki előtt önmagad vagy.
Semmiféle rossz érzéés nincs bennem, csupa melegség önti el a szívem hogy véégre.
Megérdemled.
Mindig is azt szerettem volna hogy a benned lakozó személy felszínre törjön és mindenki megismerje.
De úgy érzem én elvesztem ebben.
Igen.
Benned van a bizonyítási kényszer felém.
Tartasz tőlem és a reakcióimtól.
Nem, erre nem most jöttem ráá.
Már réges régen.
De úgy érzem most jött el az ideje hogy elmondjam.
Nem az vagy aki voltál.
Énsem vagyok az.
De úgy érzem ez az Annaa nem az az Anna akit én ismertem és szerettem.
Eltűnt, de nem tudom mikor és hol.
Barátságunk már együgyű felszínességéé kezd alakulni.
Nem akarom hogy így folytatódjon.
Nem érdemled meg te sem és én sem.
Elfogadom a változásod, megpróbállak megtalálni.
De ehhez te is kellesz.
Tudom hogy neked is feltűnt és próbálsz rajta változtatni.
Nem akarlak elveszíteni, tudom te se engem..
Csak tudod, egy barátság nem abból áll hogy visszaemlékszünk a múltraa..
átjárja szívünket a boldogság hogy igeen Ő az én barátom.
Az a múlt..megváltoztunk.
Oktondi életünket újra egymásra kell hangolnunk..
Sikerrel vagy anélkül.
Gondold át_

2011. január 29., szombat

Emlék a múltból.

Emlék a múltból.

Poén kedvéért megnéztem a régi iskolám honlapjáát, kiváncsi voltam ki milyen fogalmazásokat irt mióta eljöttem és hatalmasnagy meglepődés ért hogy a legelső interjú az enyém..
Csak hogy megtekintsétek:

EGY ŐSZINTE VALLOMÁS ISKOLÁNKRÓL ÉS DIÁKÖNKORMÁNYZATUNKRÓL!

Írta: Nyers Aletta 8.b

Ez alkalommal Rózsa András (Bandi:D)8.b osztályos tanulót kérdeztem meg, hogy mi a véleménye iskolánkról, diákönkormányzatunkról és egy tanéven belüli programunkról. A helyszín iskolánk könyvtára egy nyugodt délutáni napon. Interjúalanyomat aktív közösségi munkájáért és egyéni gondolkodásmódjáért választottam!


- Hány éve vagy diáktanácstag?

- Ötödikes korom óta!


- Iskolánkban minden évben vannak diáknapok-,programok,amit a diáktanács szervez. Felsorolnád nekünk ezeket a programokat?Arra is kíváncsi lennék, mi a véleményed róluk?

- Minden évben először a vásári futást rendezik meg, amit nagyon jó ötletnek tartok és már hagyománnyá vált. A töklámpás felvonulás egyre rosszabb, mert régebben ki lehetett menni az iskola területéről! A sportnapoknak szerintem már nincs értelme ...(elgondolkodik.) Mert a lényeg az lenne,hogy a szülőkkel együtt jól érezzék magukat a diákok, de az már a felsőben nincs meg! A farsang nagyon érdekes, ahol a tanárok a gyerekekkel együtt szórakoznak! A fordított nap is nagyon jó program, de most már évek óta nem változatos! Az utolsó tanítási nap remek. A legjobb az, hogy a fürdőn lesz megtartva, és hogy a diákok egyet jól szórakoznak ... (elhallgatott és elgondolkodott.)


- Nemsokára itt a fordított nap. Mit szólsz az idei jelöltekhez?

- Hát ... (Nevet!) Szerintem egy kicsit kreatívabbak lehetnének, és a kampányolásra is több időt fordíthatnának! Viszont az jó, hogy a tanárok újra beülnek az iskolapadba, és az iskolai élet pedig a fordítottjára változik!!


- Szerinted kik az esélyesek a győzelemre?

(Ismét elmosolyodik s fejét forgatja, ezzel tudtomra adja, hogy nem mond konkrét választ.)
- Én több jelöltet is esélyesnek tartok, és személy szerint is nagy dilemmába vagyok! De már vannak olyanok, akik biztosak a győzelmükben! (Célzásával nyilvánvalóvá tette ellenszenvét!)


- Visszatérve a farsangra neked hogy tetszett az idei évi?

- Szerintem nagyon jó volt, csak kevesen öltöztek be, de ez már megszokhatóvá vált! Viszont nekem személy szerint nagyon tetszett Szilvi néni jelmeze, őt még nem láttam ilyen szerepben! Ami pedig sajnálatos módon utána történt, az nem való egy iskolába ...! (Gondolkodik…vajon mire gondolhat??)

- Egyszer farsangon voltam zsűri,részt vettem a takarékossági vetélkedőn, és még rengeteg DT programon. Viszont azt sajnálom,hogy az idén elmaradt a takarékossági vetélkedő!


- Miért maradt el a vetélkedő?

- Legfőbb oka,hogy a tanárok számára elavulttá vált!Amit én nagyon sajnálok, mert ez egy csapatjáték volt, ahol a diákok megmérethették magukat!


- Szerinted miért jó, hogy van az iskolában DT?

- Azért,mert így értesülünk az új programokról! Habár beleszólásunk nincsen, csak tényként közlik az információkat!


- Te szeretsz egyáltalán diáktanácstag lenni? (Ezt a kérdést nem terveztem az interjúba, de mivel ilyen érdekes válaszokat kaptam,hát megkérdeztem!)

- Igen! (mondta gőgösen és dacosan!) Mert így legalább mindent előbb tudhatok meg mint a többiek!!


- Neked hiányozni fog az iskola-, diákönkormányzat?

- Nekem hiányozni fog ... (nem szól, csak mosolyog) mert szerettem, szeretek is benne szerepelni! A sok rossz mellett pedig volt valami jó is! (Nevet sőt kacag!!)


Nagyon érdekes információkat szereztem ezzel a délutánnal magamnak és remélem a kedves olvasóknak is! Így megtudhatjuk,hogy ami jónak látszik, nem minden esetben jó!

2011. január 27., csütörtök

Rasszizmus

Rasszizmus.

Azt hiszem nyiltan még nem beszéltem erről a témáról..
Hiszen minden embernek más más a véleménye..
De már kifejezetten bánt.
Persze tudom, ki vagyok én hogy bíráskodjak mások felett.
Igaz, de akkor ki vagy te aki elítélsz valakit azért mert más?!
Véleményem tetőpontjának koronája...
Nagy Sándor és a film..
ahol igen a szerelmével egy férfival van.
SEMMI nem történik köztük, pusztán beszélgettek.
Mégis miből állt az egész óra??
Fúúj, ááá, ilyen buzik olyan buzik.
Miért??
Egyszerűen nem értem..
..milyen kárt szenvedsz??
..mivel bántanak téged azok az emberek??
SEMMIT..
pusztán élnek, dee semmiféle bántalmat nem tesznek.
Akár csak a négerek, a leszbikusok és a biszexuálisok sem.
És erre a kérdésekre te sem tudsz választ adni...
csak hümmögsz a nagy világba.
Miért kell valakit elítélni mert más?
Mindenki más.
Van aki fiú van aki lány.
Van aki szőke van aki barna vagy esetleg vörös.
És?
Nem értem miért kell "fajokra" osztani az emberiséget.
Ugyan olyan módon jöttünk a világra és ugyan azzáá fogunk válni.
Dee bánt.
Mert ez nem helyes.
Persze én senki,beszélek a nagy világba.
De miért várod el hogy tiszteljenek ha te sem tisztelsz másokat?
Szégyen.
Szégyenlem hogy vannak ilyen emberek, de sajnos mindenki ilyen.
Ez az esélyegyenlőség..?
Persze te lennél leginkább felháborodva..
..ha egy feketee utálna téged és nem vennee fel dolgozni mert fehér vagy?
..vagy eg homoszexuális nem állna veled szóba mert hetero vagy??
Nem, tee lennél felháborodva a legtermészetesebb módon.
SZÉGYEN.
Perzse én beszélek a nagy világba.
Vágyom a világbékére.
De sajnos soha nem fog bekövetkezni.
Ameddig minden ember ilyen előitéletekkel teli.
Pusztán csak arra vagyok büszke hogy én nem vagyok ilyen.
Kiállok az álláspontom mellett akkor is ha ellenem fordulnak.
Elvem.
Senkinek semmilyen joga ítélkezni a másik felett.
Nem ezért születtünk.
De bánt, sajnos bánt.
Mivel attól még hogy valaki az átlagtól eltérő,
ezerszer jobb ember lehet mint te.
Egyszerűen nem tudok erről másképp vélekedni.
Nem is akarok..
De szörnyű.
Igazságtalan.
Örök remény marad számomra hogy egyszer mindenki egyenrangú lesz..
ezen az elveszett, előítéletekkel teli elfajult világban_

2011. január 24., hétfő

Életcél

Életcél.

Rádöbbentem hogy az életem egy sodrás.
Életcél mentesen élem mindennapjaim.
Változtatok.
Változok.
Az elmúlt egy évem a számítógép előtt telt.
Élnem kell, élni akarok.
Hatalmas nagy inspirációm támadt a jövőm felé.
Konkrét elképzelésem van arról..
.."Mi leszek ha nagy leszek!"..
a válasz:
Terapeuta
Mindig is foglalkoztatott mások segítése..
..eddigi megállapításaim alátámasztják vágyaimat.
Általában..
tehát nem minden esetben(!)
de elmondhatom magamról hogy jó emberismerő vagyok..
megbíznak bennem az emberek..
és idővel megnyílnak előttem..
borzasztó nagy reménysugár ahhoz,
hogy az életben és a hivatásomban jól helyt tudjak állni.
Évekig ingáztam a médiás karrier és az emberek segítése között.
Miért pont ezt választottam??
Miért nem szeretnék mégis csak rendező esetleg riporter lenni?
Dehogyisnem szeretnék, de lehetőségem az életem folyamán lesz még rá hogy megtanuljam.
Mondjuk azt a nehezebbiket választottam.
Mert egy terapeuta és egy újságíró összehasonlíthatatlan.
Miért nem leszek pszichológus?
Nagyon sokan mondják a közvetlen környezetemben..
Lehet hogy undorítónak hangzik de szerintem egy idő után megunható.
Persze minden egyes páciens más, és mindenkin öröm segíteni.
A kockázat pedig hogy rossz tanácsot adok..
rossz döntésem akár életekbe is kerülhet számomra nagy felelősség.
Viszont.
A Terapeuta..
szakosodott szeretnék lenni..
a téma pedig: függőség.
Lehet..:
alkohol,
fóbia,
kábitószer.
Utóbbi vonz leginkább.
Felelősség egy ember után.
Kockázat vállalás.
Minden egyes beteg egy kíhivás és siker érmény és olykor kudarc.
Felelősség, hisz hozzád tartozik a mentora vagy.
Támogatod és te vagy az akire mindig számíthat.
Közben különböző programokat szervezhetsz neki.
Színdarabokat előadni, és ez által másik szenvedélyem is megnyilvánulhat.
Legfőképp viszont a személyes kapcsolat az egyik legszebb benne.
Ahogy először dühös, támad és nem beszél veled.
Nem ismeri önmagát, elveszett az elvonási tünetek uralják..
..egyedül van senkire nem számíthat de tee ott vagy neki.
A végén pedig te leszel a lelki társa és összenőttök.
Inspirál, ez a döntés arra hogy tanulnom kell.
Tanulnom kell az álmaimért.
Valóra kell váltanom az álmom.
Valóra fogom váltani az álmom.
Mert ez a munka az ami mosolyt csal az arcomra..
csak ha rá gondolok is.
Egyszerűen hatalmas nagy vonzást érzek ezzel a szakterülettel kapcsolatban.
Mivel egy beteg harca az én harcom is lesz..
..érte és magamért_

2011. január 22., szombat

Imádott nosztalgia

Imádott nosztalgia.

Szárnyalás az időbe.
Emlékezetes pillanatok.
Féltve őrzött titkok.
Édes gyermek évek.
Óvoda.
Iskola.
Csodálatos.
Talán most jövök rá..
Mennyire gyönyörű volt.
Pingpong asztal.
Fajátszótér.
Piros mászóka.
Zöld mászóka.
Felsősök.
Annyi pillanat.
Imádtam.
Elrepült az idő.
Felnőttem.
Bárcsak újra ott lehetnék.
Bárcsak mindent megnézhetnék.
Ámulatos volt.
Boldog voltam.
Vagy talán csak most gondolok rá boldogan?
Nem tudom.
Élménybeszámolók katarzisába esek.
Majd egyszer'
Emlékezni kell, addig amíg van mire_

Nagy találkozás

Nagy találkozás.


Egyszer..
Egyszer számomra is lesz egy nagy találkozás "..."


"Mennyi gond, mennyi nagy csodálkozás
elmúlt, mint egy szép kirándulás.
Mennyi csend, mennyi kezdő lázadás
elmúlt, mint egy gyermekkori láz.

De az összes zsebkendő eldobható a könnyeimmel.
És még minden távolság elérhető az életemmel.

Még vár a nagy találkozás.
Vár egy szép összetartozás.
Egy arc, mit csukott szemmel láttál.
S tudtad jól hogy rátalálsz.

És még vár a nagy találkozás.
Vár egy új rácsodálkozás.
Hát miért gúnyolódnak néha
táguló csendjeink, hogy nem is létezik.

Oh! Sok-sok éven át
visszavársz egy süllyedő csodát.
Hát mondd, miért sodornak partra
szétszakadt álmokat az éjszakák ?

Mégis várt. Túl a bölcsességen mégis várt.
Minden szenvedélyben mégis várt.
Minden búcsúzásban, mégis várt.

Mégis vár a nagy találkozás.
Bármilyen átkozott csendek hazudják, hogy nincsenek csodák.

Mert még megtörténhet bármi.
Ha nem hiszel s nem hiszem, nem lesz, nem.

Nagy találkozás
Hogy csak volt, minden lázadás.
Hogy más arca sincs a sorsnak.
Hogy körbejársz, csak körbejársz.
Hogy nincs több új állomás"

2011. január 20., csütörtök

örökre

Örökre/Forever.

Általában nem tartozom azon emberek közéé akik a jó dolgok elrontója..
de.
Lassacskán felháborítónak találom bizonyos szavak használatát.
Pontosabban hogy a szó elvesztette e a jelentőségét és a súlyát.
Vagy lehet, csak én értelmezem másképp.
Két nap járás után így örökre úgy örökre így szeretlek úgy szeretlek.
Mint korábban megirtam a szeretlek szó jelentése rég odaveszett.
Tudjátok mit jelent az örökre??
Állandó, mindig és véget nem érő.
Hogy lehet felettébb dobálózni ezzel a szóval?
A súlyával sincsenek tisztába.
Oly áhitattal mondják az emberek mert jól hangzik.
Mikor mindenki tudja hogy úgysincs így.
Még az egetrengető tiszta és őszinte szerelemnél elismerem.
Lehet ilyent mondani, hisz akkor az adott ember körül forog a világ.
Úgy gondolod vele akarod leélni az életed.
De a csak hogy legyen valakim jellegű kapcsolatnál, szánalmas.
Felháborító.
Akár csak ez a BFF-nél is.





















Tudni kell a szavakat használni.
Mert lehet neked semmit nem jelentenek, de annak a bizonyos személynek viszont mindent.
Nem mondom magam egy érzelgős típusnak.
Nem ismételgetem nap mint nap hogy mennyire szeretek valakit..
Néha kell.
Az pedig hogy számomra az adott ember örökre az életem része lesz..
..senkire nem tartozik.
Nem tudhatjuk mit hoz a holnap, nem tudhatjuk mi fog történni.
Egy pillanat alatt megszűnhet, és romba dölhet az örökre elméleted.
A pillanatnak élj és ne kábítsd magad a jövővel.
Állandó változásokon megy keresztül az ember, hol jó s hol rossz.
Ez pedig így lesz ÖRÖKRE_

2011. január 19., szerda

Furán érzem magam..

Furán érzem magam..

"Mostanában úgy éreztem hogy valami újra van szükségem
Mindennap egyforma és borzasztóan lehangolt vagyok
Különleges vagy nekem, olyan földi, olyan valódi
és valami új gyógyszerre van szükségem szóval adj nekem egy nagy adaggal

Egész végig vesztegettem az időmet azzal hogy aprópénzt kerestem
minden ugyanaz lesz a végén
Most azért vagyok itt hogy elvegyem ami az enyém
Mert veled több mint jól vagyok
Furán érzem magam mikor itt vagy,
Minden amit értem teszel mennyei
Valami baj van mikor a fejemben jársz
El kell magyaráznod

Azt hiszem meg kell értened hogy őrülten szerelmes vagyok minden kis gyönyörű részedbe
és mindenbe amit tanítasz nekem nap mint nap
Hát gyere kicsit közelebb és mutasd meg mit tegyek
Nem kell többé gyógyszer, csak mondd mit kell tennem

Egész végig vesztegettem az időmet azzal hogy aprópénzt kerestem
minden ugyanaz lesz a végén
Most azért vagyok itt hogy elvegyem ami az enyém
Mert veled több mint jól vagyok
Furán érzem magam mikor itt vagy,
Minden amit értem teszel mennyei
Valami baj van mikor a fejemben jársz
El kell magyaráznod

Mostanában úgy éreztem magam mint egy idegen
Amikor rádnézek gyengének érzem magam és
kicsit megbolondít, ez nem változtatja meg a tényt hogy teljesen őrült vagyok
Elkezdelek neveken hívni mint Anne vagy Daisy,
Tudom ez kicsit rejtélyesen hangzik de nézd, ennyire ideges vagyok
Jól van, megpróbálom még egyszer
Végig amíg próbáltam valami megoldás találni hogy működjön
De ezidő alatt csak nézz rám és hívj bolondnak,
Azért vagyok itt hogy az enyém légy,
Megmutassam mennyire szeretlek, tudom hogy ez nem bűn
Szép vagy, úgy nézel ki mint egy angyal
Tudom, én nem
Csak figyelj, azért vagyok itt hogy megnevetteselek,
Játszani akarok rajtad mint egy hegedűn

Furán érzem magam mikor itt vagy,
Minden amit értem teszel mennyei
Valami baj van mikor a fejemben jársz
El kell magyaráznod
Furán érzem magam mikor itt vagy,
Minden amit értem teszel mennyei
Valami baj van mikor a fejemben jársz
El kell magyaráznod"

2011. január 17., hétfő

őszinteség

Misztikum.

A képzelet és a gondolat abnormális találkozása.
Nem tudom valós e.
Esetleg csak az elmém szüleménye?
Valótlan állítások szövik körbe gyarló gondolataimat.
Megfejthetetlen.
Labilis állapotban élnek lelkem mélyén.
Jó és rossz harca.
Mi lesz a vége?
Ki az erősebb?
Néha oly abszurd világképet alkotok hogy magam is elcsodálkozom.
Tudom ki vagyok.
Pusztán néha érthetelen gondolatok zárnak birtokukba.
Jól vagyok_

2011. január 13., csütörtök

idézet

Élet idézet.


"Emberi törvény kibírni mindent, s menni, mindig tovább, még akkor is,
ha nem élnek már benned, remények és csodák"
Ernest Miller Hemingway


Ez az idézet számomra minden, talán a 6os számhoz tudnám hasonlítani.
Gyermeki fejjel szerettem belé, s idősebb gondolkodással értettem meg.
Nincsenek véletlenek.
Milyen érzést válthatott ki egy 9-10 éves gyerekekből?
Mi jöhetett áát mikor olvastam.
Nem tudom.
Nem érettem igazán.
Egy gyerek..
..általában boldog, gondmentes, életvidám.
Életutam folyamát végigkövetve mondhatni egy kort átugrottam.
A gyerekkort.
Csintevések, öröm pillanatok megvoltak mint mindenki másnál.
De komolyabb voltam mint az átlag csemete.
Nem érettem a gyerekes dolgokat,
 ezért is inkább a felnőttekkel találtam meg a közös hangot.
Tisztán emlékszem hogy nagy divat volt az emlékkönyv.
Nekem is van egy, telis tele boldog mondatokkal,
 ne kérdezd hol van, nem tudom.
Mindig, mindenkinek ezt irtam bele.
Szerintem ők sem érették igazán.
Mint már mondtam énsem.
De szerettem.
Hogy lehet valamit szeretni amit nem is értünk?!
Talán bellül tudtam miről is van szó.
Esetleg szavakba nem tudtam foglalni.
Tisztázatlan számomra mikor is tudatosult bennem eme sorok értelme.


















Hazug vagyok.
Becsapom saját magam.
Mert olykor olykor igen is nem ez a véleményem.
De egy belső hang eszembe juttatja ezt a remekművet.
Mindig elmondom magamban mikor úgy érzem, menthetetlen a helyzet.
Talán ha másban nem, pont az idézet a kapaszkódó mindenhez.
Tudom hogy megmarad örökre, és hogy soha nem szabad feladni.
Egy életöröm_

2011. január 11., kedd

gúny

Gúny.

A gúny.
Általában akkor alakul ki az emberekben ez az érzés..
Vagy cselekvés mikor a dolgok valóságalapja megvétózandó.
Megjwgyzéseket teszünk.
Naa perszeeee.
Éniss ezt mondanám.
És még sorolhatnám.
A dolgok akkor válnak komollyá amikor kiderül hogy a dolgokban mégis van valami.
Néha sajnos nem pont a legalpáribb helyzetekre kell gondolni.
Tehát, nem arra értem hogy valaki kitalálta hogy látta Brad Pittet,
közben tudjuk hogy nem.
Nem.
Itt sokkalta komolyabb dolgokra értem.
Egy kedves ismerősömnek nagy a fantáziája.
Nem egyszer mondta hogy véget vet az életének.
Pontosabban azt mondta:
"Majd vérrel felirom a falra hogy szeretlek titeket és hiányozni fogtok,
 istenem már látom a fényt, mindjárt elvisz."
Stb.
Őszintén szólva nem hittem el.
Sőt sokáig parodizáltuk is.
Hááh milyen jó a fantáziája, milyen jól eltudja képzelni a dolgokat.
Mégis biztos voltam benne hogy soha nem fogja megtenni.
Így heteken, hónapokon keresztül ezen szórakoztunk, mikor eszünkbe jutott.
Aztán egy nap.
Jön a hír.
Megmérgezte magát.
Öngyilkossági kísérletet követett el.
Kórházban van.
Sokként ért, bele betegedtem.
Hogy tehetett ilyent?
Kérdeztem magam, hisz annyi életerő volt bennee.
Akkor tudatosult bennem hogy igen is, minden szóra adni kell.
Komolyan kell venni, mindig mindent
még akkor is ha úgy véljük semmi megvalósíthatóság nincs benne_

2011. január 10., hétfő

vélemény

Vélemény.

Általában azt az elvet vallom hogy soha ne hallgassunk mások véleményére hisz a lényeg mindig az az összkép amit sajáát magunk alkotunk a jelenlétünkről.
De ez nem mindig igaz, néha jól esik tudni hogy ki, mit is gondol rólad.
Lehet hogy nem befolyásol, sőt lehet nem is igaz..
..de minimum annyit ér el vele az ember hogy jobb lesz az adott illető kedve,
 vagy esetleg nem.
Hisz már alapban az lebuktat hogy megkérdezed.
Erre tökéletes példa a facebook-os számok.
A rossz dolgokat ugyse mondja el ott az ember (tisztelet a kivételnek.)
Alapból sem tartozik a nyilvánosságra, az adott egyén véleményre rólad.
Szörnyű napjaid kellős közepén pedig, hogyha úgy érzed hogy egyedül vagy és hogy senki sem szeret akkor pedig igazán hasznossáá tud válni.
Csak hogy egyik szavam üsse a másikat:

"Amit magadról gondolsz, hozzád tartozik; amit másokról gondolsz, az is hozzád tartozik. Amit rólad gondolnak, azzal semmi dolgod, ha meg akarod őrizni lelked békéjét."
Úgy vélem, jobb hogyha mindenki szíve szerint dönti el, mire alapoz és mire nem.

A puszta szteroidként érkező vélemények rám,
 személy szerint, lelki válságot okozó hatást nem keltenek.
Örülök a véleménynek,
 de a legfőbb számomra hogy a szívemben én hogy viszonyulok az emberekhez.


Páár facebook-os vélemény, ami hol meglepett hol pedig ismert vélemény volt.
Teljesen őszinte és sántító gondolatokkal fűszerezve..:)

(nee a sorrendet nézd, pusztán ilyen sorrendben kaptam,
vagy mentettem le, nem emlékszem.)


Köszönöm nektek*-*


6: aranyosnak, jófejnek és őszintének tartalak. ja és bőbeszédű vagy, ami szerintem jó, mert én is viszonylag sokat beszélek :) vidámnak, és ha hiszed, ha nem de nekem mindig is tetszett az arcod, mert szép :)




neki külön 6os *-*
Imádlak szeretlek♥ de nekem vhogy nem emgy ez az írás..
őszinte leszek, az elején nem bírtalak.. de te sem engem :$ ha jól tudom :] de megszeretüük egymást :] olyan szinten h. mindent rád merek bízni :] és szerintem lassan te is rám :] nagyon jó barátság alakult ki♥ és nem érdekel hlvagy.. benned is ig...az barátságra leltem♥♥




6_:
Te wagy szinte az egyetlen olyan ember akibe soha nem csalódtam_*-*
Ha rád gondolok máris tudom h wan miért élnem_
Mert te nem fogsz elmenni mint mások_!
Egyre jobban szeretek weled beszélgetni msnen habár néha kiakasztasz_!
...felesleges ide bármit is irnom hiszen nem hiába wan a karkötőd a kezemen_*-*
_(L)
**



6: Talán te vagy legeslegkülönlegesebb ember akivel valaha is találkoztam. Igazi egyéniség vagy. Rendszeres olvasója vagyok a blogodnak, mert nagyon jól ki tudod fejezni magad. Szeretek belemerülni az írásaidba *.* Kívül és belül is nagyon szép vagy :]




6:rengeteget tett értem,nagyon hiányzik,nagyon szép,már elég régóta ismerjük egymást,kedves,jófej,aranyos,legjobb barátnöim közé tartozik*.*:-):-):-)♥♥imádom




6: igen tudom kedvesem, h nem vagy leszbi, meg biszex sem, igy tolom a szöveget! ;) nygyon megszerettelek, mert igazán öszinte vagy velem, és mert mindig mellettem álltál, igy nsm mentél el olyan a pokol picsbe.. :( háth sokat változtál mindenféle értelemben,de persze csak jo irányban értem!:) nagyon hiányzol:$ ♥ még a... csippendélfijut,idejében postázom:DxD ♥ örök barátnö maradsz nekem! :$ ♥

Ismételten köszönöm,
úgy érzem rengeteg tanulok belőle,
 bár a legfőbb mint mondtam az hogy számomra ti mit jelentetek.♥


2011. január 8., szombat

hazugság

..Egy ideig lehet hülyének nézni,
..de ne lepődj meg..
hogyha egyszer már én foglak téged..


Őszintén szólva most fogalmazódott meg bennem az..
..hogy engem irtó könnyű lehet hülyének nézni.
De úgy halál komolyan.
De néha a látszat csal.
Ezt szerintem mindenkinek tudomásul kell venni.
Attól még hogy nem mondom ki.
Attól még hogy nem mutatom ki.
Rengetegszer van olyan hogy tudom mikor vertek át.
Nem veszem magamra mert nem.
De nem kell elvárni azt hogy minden tökéletes legyen.
Elgondolkodtató.
Igazán elgondolkodtató.
Mert ha már úgy vélitek hogy ismertek..
..akkor miért léptek, folyton folyvást ugyan abba a hibába??
Mielőtt bárki bármire gondolna.
Nem.





















Nem tett most senki semmit sem.
Pusztán jobbnak látom elmondani előbb, mint később.
Nem kell nekem hazudni.
Nem kell.
Mert rájövök.
Kiderítem.
Szerintem már bizonyítottam egyszer kétszer hogy van logikám..
..összerakom a csálé szalakat.
Akkor pedig mi értelme van kockáztatni?
Persze van kinek ez nem kockázat.
Mert oké hogy ez a hülye rájön.
És??
Ugyse fog semmit tenni ugyse haragszik.
De igen.
Fog.
Nem lehet mindig mindent lenyelni.
Ne várja senki hogy nyiltan a fejéhez vágom
..hogyha rájövök valamire mert nem fogom.
Csak mikor a dolog a végéhez ér és te letaglózol akkor..
.. hogy ki is néz kit hülyének akkor majd én fogok mosolyogni ezen az egészen_

2011. január 5., szerda

légy önmagad

Ma valahogy ez cseng a fejemben.

Mielőtt bárki is magára venné, semmiféle bántó vagy utaló szándék nincs beennem.
Pusztán ma felkeltem és megszólalt a felembeen*-*

"Nem is egyszer volt
játszottam az önfeledt mosolyt
forogtam a körben, úgy mint a többiek
mert jólesett, ha szeretnek
viseltem győztesek sokféle arcát
a másiknak annyi vagy, amilyennek lát
s akár egy részeg éj
játék, s ha véget ér
ott állsz a tükrödnél
s egy idegen néz csak rád

légy önmagad, bár néha-néha fáj
és a hízelgő siker talán ritkábban hív fel
légy önmagad, bár néha-néha fáj
mint az elveszített idő
mint a gondolat, hogy eddig más voltál

játszani az jó
s az igazat is olykor elhitték,
visszanézve mégis, mégis keserű
sok hazugság volt hozzám hű
elveszett éjszakák vezettek a hídon át
s a part, ahová érkezem
ez legyen az életem
őszinte ébredés,
nem sok, és nem kevés
hiszem, hogy nem kell más,
és magadra rátalálsz

légy önmagad, bár néha-néha fáj
hogy a fényezett világ, egész másképp számít rád
légy önmagad, bár néha-néha fáj
hagyd az elveszített időt
hagyd, mi visszatart, hogy eddig más voltál

légy önmagad, bár néha-néha fáj
amit elveszítettél
amit találsz, többet ér
légy önmagad, bár néha-néha fáj
van még el nem rontott világ
legyél, önmagad, hogy rá, hogy rátalálj"

2011. január 3., hétfő

Szeretet

Szeretet.

Úgy érzem az életem adott pillanatban teljesen a szeretet körül forog.
Senki nem tudja mi számomra a szeretet.
Talán egy-két személy..
A szeretet egy kötött dolog.
Kedvelni és szeretni nem ugyan az.
Mint a vonzódás és a szerelem sem.
Rengeteget gondolkozom ezen dolgokon.
Megállapítottam hogy szeretet nélkül élni nem lehet.
De nem kell ahhoz senkinek sem szeretnie hogy te szeretni tudj.
Hisz a zsigereidből ered.






















Napról napra percről változhat a szereteted.
Nem rég tudatosult bennem talán igazán a szeretet fogalma.
Érdekes, hisz nem voltam tisztában úgy érzem magával a szóval.
Persze, persze nem hülyeségből mondtam valakinek is hogy "Szeretlek".
Azért mondtam, mert így éreztem, de maga a szó talán most ért meg bennem igazán.
Nagyon tanulságos regénynek találom a Harry Pottert.
Ha gyerekes, ha nem.
Ahol mindig azt mondja a jó, adott esetben a Dumbledore..
.." Tudod Harry, ne azt nézd hogy miben hasonlítotok,
...hanem azt miben különböztök...
...Mert te ismered azt amit ő soha életében nem tapasztalt..
...ami a Szeretet."
Talán az egész regénysorozat egyik fő lényege hogy a rossz legyőzésének
legfőbb eszköze a szeretet, hisz Harryt is az édesanyja a benne rejlő
összes szeretet által tudta megmenteni csecsemő korában.
A filmben talán a legjobban megtestesített jelent a 6. részben fordul elő.
Amikor Voldemort beleköltözik Harry lelkébe..
A két "én" harcol egymással, a Voldemort által beleköltözött lélekdarab
 és a csupa szív Potter..
A végén pedig úgy tudja kiölni magából hogy a barátaira és a szeretteire gondol..
és tudja van miért, kiért élnie.
Rettentően tanulságos számomra.
Ameddig van aki szeret addig élni kell.
Mindig bármilyen helyzetben, hisz akkor már nem csak önmagadért vagy felelős.
Tudom mi a szeretet, már tudom_

mai dal

Ez a dal cseng ma a fülemben♥

Gyermekként álmodtam és azt hittem úgy lesz,
hittem az életben és nem fájt a szívem.
Tudtam, hogy én váltom meg majd a világot,
láttam a jövőmet és semmi sem bántott.

Lelkemben mindig ott volt valami dallam,
tudtam, hogy elmondhatok bármit egy dalban,
és hogy ha szeretném elszállok innen,
ez a dal majd repít, a szárnyán visz engem.

De miért csak én repüljek, hogyha más is szállhat,
De miért ne adjak dalban szárnyat, az egész világnak.

Ez a dal most száll, és lehet, hogy téged megtalál,
így megismerhetsz engem, hogy mi az, amire szívem vár,
én is szállok e dallal, magasan repülök most feléd,
neked adom e dalt és vele együtt a szívem is tiéd.

Csalódtam sokszor már és sok mindent bánok,
a mélyből én inkább a magasba vágyom.
Hiába mondanád, hogy nem hiszel bennem,
én akkor is tudom majd, hogy mit kell tennem.

Addig amíg szól a dal, az én szívemben,
addig gondolatban szárnyalok a fellegekben.

Mindig várok rád, míg van elég erő a szívemben,
soha nem adom fel, ne is kérd, ezt nem teszem,
mindig harcolok érted, küzdeni fogok, míg bírja szívem
nem adom fel, hiszen mindig küzdeni kell.

Évkezdet

Évkezdet.:)

Az új évem itt kezdődik Sopronban..
Egyre több misztikum kerít bírtokába.
Ami számomra kicsit érdekes.
Megfordult esküszöm a fejemben hogy egy szellem lakik velem egy házban.
Nem vagyok hülye, sem pedig szellemileg retardált..
..DE
Olyan érdekes dolgok történnek..
..négy elemmel működő távírányító, kettővel is simán működik úgy, hogy a közepéről hiányoznak.
A nappaliban váltják az adót(nem ugyanaz a távírányitó) ..
..erre az én szobámban emelkedik a hang.
Érdekes..nevetek rajta de néha meglepő.
Kiváncsi vagyok, a 2011-es évben miféle új,
számomra ismeretlen energiatöbbleteket fedezek fel..